A magyar Doctor Who fanfiction

Amasis Prime, a Zéta Olympia rendszer negyedik bolygója. A Lovag a Nagy Tanács előtt hallott róla először, ami nem is lepte meg igazán: nagy az univerzum, és nincs sem említésre méltó csempésztanya, sem kaszinó a közelében. „Csak te vagy alkalmas erre a feladatra. Egy igazi, kemény férfira van szükségünk” – mondhatták volna, de ehelyett csak utasították a meló elvégzésére. Nem utasíthatta vissza őket, hiszen még javában a próbaidejét töltötte.
Amasis Prime. A hely, ahol megbolondult az idő.
A Lovag a TARDIS-a küszöbén üldögélt, fémcsizmás lábait a Gallifrey rozsdás gömbje fölött lóbálva, kezében egy fényes, vörösréz termosszal. A bolygó legmagasabb pontját, a Cadon hegyet figyelte, ami szinte alig látszott onnan, miközben lassan haladt a tovagördülő égitesten. Aztán a Pazethára emelte a tekintetét: az elefántcsont istennő visszanézett rá – legalábbis ő így érezte –, és emlékeztette a gyermekkori önmagára: ahogy csak feküdt a vörös fűben, és a holdat figyelte, ami tanúja volt mindennek, ami vele történt. Elfordította a szemét az égitestről, és kiköpött az űrbe.
A páncélzat szervói felemelték mázsás testét, miközben ő maga súlytalannak érezte a mozdulatot, az ajtó lassan becsukódott mögötte. A mellkasából felcsendült az interfész mesterséges hangja:
- Rögzítettem a koordinátákat, a hajó menetkész. Indulhatunk?
- Csapjunk a kvarkok közé, Nyanya. Addig is, játszd vissza a felvételt 0054-től.
A levegőben egy holografikus képernyő nyílt ki, rajta a tanács vezetőjének aszott arcával, ami bárkinek megfelelő mentséget szolgáltathatna a csajozás terén elszenvedett kudarcokra:
„Különös jeleket fogtunk Amasis Prime-ról. Idővonalak omlanak össze, és keletkeznek a semmiből. Paradoxonok jelentkeznek és a számuk exponenciális mértékben növekszik. Alapos gyanú merült fel, miszerint ez kapcsolatban áll egy időlorddal. Nem idő-ügynököket vagy judoonokat küldünk, maga megy. Csendben megtalálja a felelőst, és elénk hozza!”
A Lovag biztosra vette, hogy a Doktorra gondoltak, de nem hitt abban, hogy tényleg ő a felelős: ez nem a Doktor stílusa. Egy ilyen vicc inkább a Kalózra vallana.
Az időrotor egyre gyorsuló ütemben pumpált átlátszó hengerében, a kékes fényben úszó termet betöltötte egy egyre élesebben fütyülő hang - ez a Lovagot egy gázturbina hangjára emlékeztette -, ami az időörvénybe való belépést jelezte, de a zaj helyét hamarosan újra csend vette át.
Diszkréten konduló hangjelzés tudatta, hogy megérkeztek az úti cél közelébe: egy fényes, akvamarin színű bolygó fölött lebegtek. Csinos kis planétának tűnt, sok világoszöld felhővel és rengeteg vízzel. A lakóinak szülőhelye, a fejlettségi szintjük még nem tette lehetővé az űrutazást sem. Az érzékelők által küldött jelek már korántsem voltak olyan megnyugtatóak, mint amit a vizuális letapogatás sugallt: városok jelentek meg és váltak semmivé pillanatok alatt, a népesség száma másodpercenként sokszorozódott meg vagy esett vissza a töredékére. A Lovag alig hitt a szemének, amikor meglátta ezeket az adatokat, hiszen, ha maga az univerzum időfolyama változott volna meg, akkor mindig csak az aktuális állapotot érzékelte volna, és nem emlékezne a változásra, ahogy az idő újraíródik.
„Tehát ez az egész dolog kizárólag a bolygóra korlátozódik” – morfondírozott, és egyúttal az is világossá vált előtte, hogy ha leszáll, akkor belekerül abba a kavarodásba.
- Nyanya! – kiáltott. – Figyeld az elektromágneses spektrumot! Keress furcsaságokat!
- Ellenőrzés megkezdve – reagált a TARDIS hangja. – A televíziós- és rádióadások vizsgálata megerősíti a szenzoros vizsgálat eredményét. Sokan tudnak a problémáról, leginkább az amatőr rádiósok szolgáltathatnak információt.
- Kapcsold az egyiket! – utasított az időlord.
- Melyiket?
- Tudom is én, azt, amelyiknek negyvenkettővel kezdődik a frekvenciája!
Ekkor hirtelen távoli sercegés töltötte be az irányító termet, benne egy alig kivehető hanggal:
- Hall valaki? Tudja valaki, hogy mi ez az egész?
- Helló, itt a Lovag beszél! Időlord vagyok Gallifrey-ről és a bolygótok körül keringek a hajómmal. Azért küldtek, hogy megtudjam, ki a felelős az itt történtekért.
A szavait először néma csend követte, majd felsercent az előbbi hang:
- Te most szórakozol? Miért kell ezt játszani? Még hogy egy időlord, vagy mi, az űrből! Tűnj a francba a frekvenciámról! – recsegte a hang. – Amúgy meg úgy tűnik, senki nem tudja, hogy miért történik ez az egész! A legtöbben el sem hiszik, hogy ez valóban megtörténik, azt gondolják, hogy csak pár őrült kitalációja! Gondolom, te is ilyen retardált szkeptikus vagy, akinek nincs jobb dolga, mint velünk szórakozni!
„Lehetnék kedves” – gondolkodott el a Lovag. – „Kereshetnék valaki mást, aki nem nevez retardáltnak. De abban mi lenne a jó?”
- Darvvin! – kiáltotta végül az időlord, mire kisvártatva előkerült a robot, miközben a Lovag a páncélja egyik rekeszéből elővett egy teleportáló karkötőt, amit a gép egyik karjára pattintott. – Hozd ide azt, aki a jel másik végén tanyázik. Ne beszélj, viszont csapkodj a karjaiddal, mintha szét akarnád tépni! Világos?
- ESZKÖZ INSTALLÁLVA. UTASÍTÁS ÉRTVE… – reagált Darvvin, majd egy szemvillanás alatt eltűnt, ugyanakkor a vonal másik végén meglepett kiáltás, majd halálsikolyok harsantak fel, amik a következő pillanatban már a TARDIS falai között visszhangzottak.
A fülsértő sivalkodás akár egy hat éves kislánytól is származhatott volna, de egy farmert, kockás inget és vastagkeretes szemüveget viselő, túlsúlyos srác adta ki magából, aki meglepően gyorsan tudott pókjárásban, hátrafelé menekülni.
A Lovag kicsit megsajnálta a tizennyolc évesnek látszó srácot. Elég nagy kulturális sokknak tette ki, és léthatóan túl volt már az első pár pánikrohamán.
- Te… Te tényleg űrlény vagy?! – mutatott a srác a Lovagra, remegő virsliujjával.
- Az. – A Lovag nem szerette ezt a sablonos kifejezést, hiszen egy faj sem él az űrben, kivéve talán a csillagbálnákat. – Gondolom sejtelmes fényeket és valami misztikus háttérzenét vártál.
- Hááát – bólintott lassan a fiú, majd körülnézett. – Valami olyasmit.
- Tökmindegy – vont vállat az időlord. – Téged hogy hívnak?
- A barátaim M.R.-nek szólítanak, de te hívhatsz Richardnak…
- Jó hírem van, EMER, te fogsz nekem segíteni, hogy megmentsük a bolygódat. Hálálkodhatsz…
M.R. rezdületlen arccal emelkedett meg, miközben magasba emelte a karjait, afféle egyszemélyes hullámot alkotva:
- Juhéj...
- Először teszünk egy rövid ugrást az időben, hogy fix ponttá válj. Nem szeretném, ha csak úgy eltűnnél mellőlem. Aztán lemegyünk a bolygódra és utánajárunk ennek a problémának.
- Az időben? – vonta fel a szemöldökét a srác. – Különben is, miért lenne szükséged pont rám?
- Ez egy űr- és időhajó – tárta szét a karjait a Lovag. – És az enyém. Kell nekem valaki, akinek van helyismerete. Te vagy a szerencsés. Nyanya! Egy fél órás ugrás lesz a múltba és vissza!
- Értettem – reagált az interfész. – Az időrotor aktiválva.
Richard lassan felállt, fél szemmel Darvvint figyelve, hogy a gép első rossz mozdulatára eliszkolhasson. A Lovag akkor vette észre, hogy a fiú a mellkasáig is alig ér fel.
- Nálatok ez átlagos testmagasságnak számít? – tudakolta az időlord, felvonva az egyik szemöldökét.
- Na, ez szép! Az első, valódi, harmadik típusú találkozás a történelemben, és mit kapok? Végtelen bölcsességet? Nem. Fikázást…
- Neked komoly problémáid vannak – csóválta meg a fejét a Lovag, miközben a TARDIS végrehajtotta az előírt műveletet, és a holografikus kijelzőn újból megjelent az Amasis Prime.
- Valami nem stimmel – hajolt előre az időlord. – A bolygó most stabil, semmi jele az anomáliának! – Azzal a vezérlőpulthoz sietett, felcsapott egy borítólemezt, majd turkálni kezdett az alkatrészek és vezetékek között. – Nyanya! Elemzést!
- A rendszerek megfelelően működnek. – Egy kékesen csattanó, elektromos kisülés szaladt végig Lovag páncélján, aki nagyot kiáltva ugrott hátra. – Azt inkább ne piszkálja… Figyelem! A Gallifrey eltűnt az érzékelők hatóköréből.
- Hogy veszthetted el?
- Nem vesztettem el. Eltűnt, mintha soha nem is lett volna.