A magyar Doctor Who fanfiction

Amasis Prime, a Zéta Olympia rendszer negyedik bolygója. A Lovag a Nagy Tanács előtt hallott róla először, ami nem is lepte meg igazán: nagy az univerzum, és nincs sem említésre méltó csempésztanya, sem kaszinó a közelében. „Csak te vagy alkalmas erre a feladatra. Egy igazi, kemény férfira van szükségünk” – mondhatták volna, de ehelyett csak utasították a meló elvégzésére. Nem utasíthatta vissza őket, hiszen még javában a próbaidejét töltötte.
Amasis Prime. A hely, ahol megbolondult az idő.
A Lovag a TARDIS-a küszöbén üldögélt, fémcsizmás lábait a Gallifrey rozsdás gömbje fölött lóbálva, kezében egy fényes, vörösréz termosszal. A bolygó legmagasabb pontját, a Cadon hegyet figyelte, ami szinte alig látszott onnan, miközben lassan haladt a tovagördülő égitesten. Aztán a Pazethára emelte a tekintetét: az elefántcsont istennő visszanézett rá – legalábbis ő így érezte –, és emlékeztette a gyermekkori önmagára: ahogy csak feküdt a vörös fűben, és a holdat figyelte, ami tanúja volt mindennek, ami vele történt. Elfordította a szemét az égitestről, és kiköpött az űrbe.
A páncélzat szervói felemelték mázsás testét, miközben ő maga súlytalannak érezte a mozdulatot, az ajtó lassan becsukódott mögötte. A mellkasából felcsendült az interfész mesterséges hangja:
- Rögzítettem a koordinátákat, a hajó menetkész. Indulhatunk?
- Csapjunk a kvarkok közé, Nyanya. Addig is, játszd vissza a felvételt 0054-től.
A levegőben egy holografikus képernyő nyílt ki, rajta a tanács vezetőjének aszott arcával, ami bárkinek megfelelő mentséget szolgáltathatna a csajozás terén elszenvedett kudarcokra:
„Különös jeleket fogtunk Amasis Prime-ról. Idővonalak omlanak össze, és keletkeznek a semmiből. Paradoxonok jelentkeznek és a számuk exponenciális mértékben növekszik. Alapos gyanú merült fel, miszerint ez kapcsolatban áll egy időlorddal. Nem idő-ügynököket vagy judoonokat küldünk, maga megy. Csendben megtalálja a felelőst, és elénk hozza!”
A Lovag biztosra vette, hogy a Doktorra gondoltak, de nem hitt abban, hogy tényleg ő a felelős: ez nem a Doktor stílusa. Egy ilyen vicc inkább a Kalózra vallana.
Az időrotor egyre gyorsuló ütemben pumpált átlátszó hengerében, a kékes fényben úszó termet betöltötte egy egyre élesebben fütyülő hang - ez a Lovagot egy gázturbina hangjára emlékeztette -, ami az időörvénybe való belépést jelezte, de a zaj helyét hamarosan újra csend vette át.
Diszkréten konduló hangjelzés tudatta, hogy megérkeztek az úti cél közelébe: egy fényes, akvamarin színű bolygó fölött lebegtek. Csinos kis planétának tűnt, sok világoszöld felhővel és rengeteg vízzel. A lakóinak szülőhelye, a fejlettségi szintjük még nem tette lehetővé az űrutazást sem. Az érzékelők által küldött jelek már korántsem voltak olyan megnyugtatóak, mint amit a vizuális letapogatás sugallt: városok jelentek meg és váltak semmivé pillanatok alatt, a népesség száma másodpercenként sokszorozódott meg vagy esett vissza a töredékére. A Lovag alig hitt a szemének, amikor meglátta ezeket az adatokat, hiszen, ha maga az univerzum időfolyama változott volna meg, akkor mindig csak az aktuális állapotot érzékelte volna, és nem emlékezne a változásra, ahogy az idő újraíródik.
„Tehát ez az egész dolog kizárólag a bolygóra korlátozódik” – morfondírozott, és egyúttal az is világossá vált előtte, hogy ha leszáll, akkor belekerül abba a kavarodásba.
- Nyanya! – kiáltott. – Figyeld az elektromágneses spektrumot! Keress furcsaságokat!
- Ellenőrzés megkezdve – reagált a TARDIS hangja. – A televíziós- és rádióadások vizsgálata megerősíti a szenzoros vizsgálat eredményét. Sokan tudnak a problémáról, leginkább az amatőr rádiósok szolgáltathatnak információt.
- Kapcsold az egyiket! – utasított az időlord.
- Melyiket?
- Tudom is én, azt, amelyiknek negyvenkettővel kezdődik a frekvenciája!
Ekkor hirtelen távoli sercegés töltötte be az irányító termet, benne egy alig kivehető hanggal:
- Hall valaki? Tudja valaki, hogy mi ez az egész?
- Helló, itt a Lovag beszél! Időlord vagyok Gallifrey-ről és a bolygótok körül keringek a hajómmal. Azért küldtek, hogy megtudjam, ki a felelős az itt történtekért.
A szavait először néma csend követte, majd felsercent az előbbi hang:
- Te most szórakozol? Miért kell ezt játszani? Még hogy egy időlord, vagy mi, az űrből! Tűnj a francba a frekvenciámról! – recsegte a hang. – Amúgy meg úgy tűnik, senki nem tudja, hogy miért történik ez az egész! A legtöbben el sem hiszik, hogy ez valóban megtörténik, azt gondolják, hogy csak pár őrült kitalációja! Gondolom, te is ilyen retardált szkeptikus vagy, akinek nincs jobb dolga, mint velünk szórakozni!
„Lehetnék kedves” – gondolkodott el a Lovag. – „Kereshetnék valaki mást, aki nem nevez retardáltnak. De abban mi lenne a jó?”
- Darvvin! – kiáltotta végül az időlord, mire kisvártatva előkerült a robot, miközben a Lovag a páncélja egyik rekeszéből elővett egy teleportáló karkötőt, amit a gép egyik karjára pattintott. – Hozd ide azt, aki a jel másik végén tanyázik. Ne beszélj, viszont csapkodj a karjaiddal, mintha szét akarnád tépni! Világos?
- ESZKÖZ INSTALLÁLVA. UTASÍTÁS ÉRTVE… – reagált Darvvin, majd egy szemvillanás alatt eltűnt, ugyanakkor a vonal másik végén meglepett kiáltás, majd halálsikolyok harsantak fel, amik a következő pillanatban már a TARDIS falai között visszhangzottak.
A fülsértő sivalkodás akár egy hat éves kislánytól is származhatott volna, de egy farmert, kockás inget és vastagkeretes szemüveget viselő, túlsúlyos srác adta ki magából, aki meglepően gyorsan tudott pókjárásban, hátrafelé menekülni.
A Lovag kicsit megsajnálta a tizennyolc évesnek látszó srácot. Elég nagy kulturális sokknak tette ki, és léthatóan túl volt már az első pár pánikrohamán.
- Te… Te tényleg űrlény vagy?! – mutatott a srác a Lovagra, remegő virsliujjával.
- Az. – A Lovag nem szerette ezt a sablonos kifejezést, hiszen egy faj sem él az űrben, kivéve talán a csillagbálnákat. – Gondolom sejtelmes fényeket és valami misztikus háttérzenét vártál.
- Hááát – bólintott lassan a fiú, majd körülnézett. – Valami olyasmit.
- Tökmindegy – vont vállat az időlord. – Téged hogy hívnak?
- A barátaim M.R.-nek szólítanak, de te hívhatsz Richardnak…
- Jó hírem van, EMER, te fogsz nekem segíteni, hogy megmentsük a bolygódat. Hálálkodhatsz…
M.R. rezdületlen arccal emelkedett meg, miközben magasba emelte a karjait, afféle egyszemélyes hullámot alkotva:
- Juhéj...
- Először teszünk egy rövid ugrást az időben, hogy fix ponttá válj. Nem szeretném, ha csak úgy eltűnnél mellőlem. Aztán lemegyünk a bolygódra és utánajárunk ennek a problémának.
- Az időben? – vonta fel a szemöldökét a srác. – Különben is, miért lenne szükséged pont rám?
- Ez egy űr- és időhajó – tárta szét a karjait a Lovag. – És az enyém. Kell nekem valaki, akinek van helyismerete. Te vagy a szerencsés. Nyanya! Egy fél órás ugrás lesz a múltba és vissza!
- Értettem – reagált az interfész. – Az időrotor aktiválva.
Richard lassan felállt, fél szemmel Darvvint figyelve, hogy a gép első rossz mozdulatára eliszkolhasson. A Lovag akkor vette észre, hogy a fiú a mellkasáig is alig ér fel.
- Nálatok ez átlagos testmagasságnak számít? – tudakolta az időlord, felvonva az egyik szemöldökét.
- Na, ez szép! Az első, valódi, harmadik típusú találkozás a történelemben, és mit kapok? Végtelen bölcsességet? Nem. Fikázást…
- Neked komoly problémáid vannak – csóválta meg a fejét a Lovag, miközben a TARDIS végrehajtotta az előírt műveletet, és a holografikus kijelzőn újból megjelent az Amasis Prime.
- Valami nem stimmel – hajolt előre az időlord. – A bolygó most stabil, semmi jele az anomáliának! – Azzal a vezérlőpulthoz sietett, felcsapott egy borítólemezt, majd turkálni kezdett az alkatrészek és vezetékek között. – Nyanya! Elemzést!
- A rendszerek megfelelően működnek. – Egy kékesen csattanó, elektromos kisülés szaladt végig Lovag páncélján, aki nagyot kiáltva ugrott hátra. – Azt inkább ne piszkálja… Figyelem! A Gallifrey eltűnt az érzékelők hatóköréből.
- Hogy veszthetted el?
- Nem vesztettem el. Eltűnt, mintha soha nem is lett volna.

 A Doktor és Alice úgy néztek egymásra, mint két idegen macska, amikor véletlenül összetalálkoznak. Egyikük sem tudta, hogy mit kellene mondania vagy tennie. A nő keresztbe font karokkal méregette, miközben az időlord az irányítópult másik oldalánál állva egy citrancsot majszolt, élvezve a szájában szétterülő savanykás ízt. Nem volt elég, hogy megtalálta a Gallifrey-t, megmentve a teljes időlord fajt. Az állítólagos kihágásai miatt a Tanács, az Árnyék Egyezménnyel egyetértésben, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta, ráadásul a nyakába sózott egy pesztrát is: ő volt Alice.
– Na? Hová megyünk? – firtatta Alice.
– „Mi” sehová – intette le szárazon a Doktor. – Én megyek, maga követ, aztán megírja a pállott kis jelentését. A kalandokat amúgy sem kell nagyon keresni, általában azok találnak meg engem. Ez mondjuk azért elég gyanús is, ha jobban belegondolok.
A TARDIS téridő-fékjei nyüszítve láttak munkához, ahogy a hajó kilépett az időörvényből, amit az időlord nem tudott hová tenni, hiszen egyelőre még nem állított be célállomást. A hajó végül a landolás jeleit mutatta, de a külső térre irányuló érzékelők süketek és vakok maradtak. Az ajtóhoz lépett, szélesre tárva azt, és a következő pillanatban kipottyant a kezéből a gyümölcs.
– Ez szédületes!

A Lovag eltöprengett, kicsit talán túlságosan is mélyen. Az időörvény megfigyelésénél unalmasabb feladatot keresve sem találhattak volna neki, de a büntetőmunka, természetéből adódóan, ritkán szórakoztató időtöltés. Amellett nem éppen veszélytelen elfoglaltság leeresztett időpajzsokkal vesztegelni, az örvény peremére horgonyozva. Lenézett a testét teljesen befedő kibernetikus páncélzatra, amit maga épített, hogy a TARDIS-a interfészeként működjön.
– TARDIS közeledik – csendült fel egy mesterségesen előállított női hang a mellkasából.
– Igen, látom – pillantott az időlord a kijelzőkre. – Egy negyvenes. Igazi régiség.
A következő pillanatban a hajó megremegett, ahogy a horgonyok lekapcsolódtak és a Lovag ötszázasa pörögve himbálódzni kezdett.
– Mi a Skarró van itt?! – ordított az időlord, miközben teljes erejéből megmarkolta a vezérlőpultot körbefogó korlátot. – Azonnal kapcsold be a stabilizátort és a pajzsokat!
– A pajzs nem üzemel, mivel leválasztódott a főrendszerről. A telepítés folyamatban, kérem, várjon – válaszolt az időgép szenvtelen hangja.
A Lovag teljes erejéből elrugaszkodott, hogy elérje a vészleszállás nagy, piros gombját - a kevés manuális kapcsoló egyikét a vezérlőpulton –, majd teli tenyérrel rácsapott. A rázkódás és a zaj szinte egy pillanat alatt semmivé foszlott és a Lovag legnagyobb döbbenetére a bejárati ajtó kinyílt.
– Sikeres landolás – kottyantott közbe az interfész. – Tartózkodási hely: nem azonosítható...

A Doktor és a Lovag farkasszemet néztek egymással az ajtó két oldaláról. Az időgépeik egymásba nyíltak.
– Ezt te csináltad? Nem! Te? – kiáltották egyszerre.
– Doktor! Gondolhattam volna. Már senki nem használ ilyen roncsot – kukkantott át a Lovag a másik vezérlőtermébe, az arcán leplezetlen undorral.
– Ne bántsd a drágámat! – fortyant fel a Doktor.
– Csak mert elloptad, még nem a tiéd. Csak azért nem vették el tőled, mert szinte teljesen értéktelen. Sokkal jobb állapotú negyvenesek vannak a roncstelepen.
– Bezzeg a te ötszázasod – hunyorgott át a Doktor a mélykék burkolatú vezérlőbe. – Személytelen és unalmas.
– „Kérem, ne sértegessen!” – csendült fel egy hang a Lovag páncélja felől. – „Egy újabb típusról gond nélkül le tudnék válni.”
– Te szószátyár kis… – hajolt közelebb a Doktor a fémesen csillogó fekete páncélzathoz, de Alice félbeszakította.
– Uraim, nem zavarok?
– Most, hogy így szóba hozta – morgott az időlord, és a még citrancstól ragacsos kezét a Lovag vállára tette, látványos méretű foltot hagyva rajta –, Lovag, ez itt Alice. Az Árnyék Egyezmény varrta a nyakamba, mert valamiért nem bíznak bennem. Alice, ismerd meg a Lovagot, aki…
– Tudom, ki ő – szúrta közbe a nő. – Legalább akkora bajkeverő, mint ön. Hogy ízlik az új feladata?
– Nem ízlik – fanyalgott a Lovag részben a cinikus megjegyzés, részben a nedves folt miatt a vállán.
– Legközelebb vigyázzon jobban a magára bízott értékekre! Különben is, hogy lehet csak úgy elveszíteni egy százötvenezer tonnás csatahajót?
– Semmi különös nincs ebben. Egyszerűen rossz volt a lapjárás. De csak egyszer kapjam a kezeim közé azt a Vadászt! – a Lovag úgy forgatta a szemeit, hogy aki látta, biztosra vehette: az illető nagyon csúnyán meg fog lakolni.

A Doktor figyelmesen körül szonikozta a bejáratot, amiben a nyitva álló ajtót a TARDIS-ok ajtajainak belső oldalai alkották.
– A külvilágba nyíló portálok valahogyan összehangolódtak – szűrte le végül a tapasztalatait. – Bezáródtunk a zsebuniverzumba.
Mindkét időlord a saját időgépük vezérlőpultjánál állva diagnosztikai programokat futtatott, de mivel ilyen esemény az adatbázis szerint még nem történt és a rendszerek szerint ilyen kategóriájú hajók között fizikai lehetetlenség is a bekövetkezése, nem sokra jutottak.
– Nincs más lehetőség, használnunk kell a Csúszdát – törte meg végül a csendet a Doktor.
– A mit? – értetlenkedett a Lovag, amire Alice is kérdő tekintettel fordult az időlordhoz, aki gondterhelten vakargatta az arcát.
– Ennyit arról, hogy mennyire ismered a hajódat – vetette oda foghegyről a Doktor. – A négyszázas fölötti jelzésű TARDIS-okba minden esetben beépítenek egy „hátsó ajtót”. Na, nem azért, hogy vész esetén kimenekülhessenek az utasok, hiszen a külső burkolatot még Dzsingisz kán hordái sem tudnák betörni. Azért van, hogy ha valami enyveskezű gazember el akarna lopni egyet, közvetlenül Gallifrey-ről hozzáférjenek. Persze ezt az információt nem reklámozzák a górék, de azért tudhatnád.
– Ezek szerint innen egyenesen hazajuthatunk? – vonta fel szemöldökét a Lovag.
– Az a bökkenő, hogy a rendszerek nem tudják megállapítani, mi hol vagyunk. Ez azért probléma, mert ehhez a művelethez mindkét oldal pontos tér-idő koordinátái kellenek.
– Vagyis nem tudhatjuk, hová nyílik ez a kapu – tette hozzá Alice azt, amire mindannyian gondoltak.
– A másik lehetőség még az lenne – folytatta a Doktor –, hogy összekapcsoljuk a két hajó mátrixát egy harmadik rendszer segítségével, ami mindkettővel kompatibilis. Persze ilyen itt nincs, és csak akkor tudnánk előállítani, ha már össze lennének kapcsolódva.
– A Skarróba! – tette hozzá a Lovag. – Marad a Csúszda.
Szinte óráknak tűnt az az idő, amíg a TARDIS 500 folyosóit rótták, folyamatosan lefelé haladva. Tiszta, áramvonalas lépcsősorok követték egymást. Itt-ott nyitott bejáratok mellett haladtak el, amik hatalmas termekre vagy éppen távolba nyúló folyosókba nyíltak. Az interfész egyszerű iránymutatásait követve végül egy zsákutcába jutottak, aminek a végén, a velük szemben lévő falon egy, a fal színével megegyező árnyalatú korong függött. A Doktor ráirányította a szonikot és bekapcsolta. Egy pillanattal később a korong megrepedezett, beszakadt, végül mélyen betüremkedő, kékesen forrongó örvénnyé változott.
– Hölgyek előre – intett udvariasan a ki tudja hová vezető örvény felé a Doktor, mire Alice mélyen a szemébe nézett, majd arcán megvető mosollyal nekifutott és ugrott.
A két időlord elhűlve nézett egymásra.
– Ez igen, öcsém! – kiáltott a Lovag majd az amazon után vetette magát.
A Doktor még várt egy kicsit, izzadó tenyerével a hajába túrt. Mit nem adott volna azért, hogy megtudja, mi okozta ezt a felfordulást. Kicsit hátrált, majd nekifutott és mivel teljesen ideillőnek érezte, a kamikaze pilóták örök érvényű "banzai”-át kiáltva ugrott.

Az örvény ott forrongott a trió mögött, amikor felemelkedtek a földről. Hajukat és ruhájukat még egy rövid ideig vad szél tépte, majd minden elcsendesedett. A kapu bezárult, és ahogy ez megtörtént, a Lovag rongybabaként csuklott össze.
– Nos? – nézett Alice kérdőn a Doktorra.
– Igazság szerint azt vártam, hogy valamelyik TARDIS közelében kötünk ki – nézett körbe, de mindenfelé csak háborítatlan természeti környezet tárult a szeme elé.
Egy magaslaton álltak, ami előtt síkság terült el, azt pedig a távolban erdőség zárta le.  Még egyszer körbefordult, hátha mégis meglát valami mesterséges építményt vagy utat, majd lepillantott a Lovagra, aki a földön hevert mellettük.
– Nem kényelmetlen?
– Remélem, jól szórakozol – morgolódott a fémburkolatú időlord. – A páncélzat a hajótól kapja az energiát akár több fényévnyi távolságból is, tehát ezen a planétán nem is érdemes keresni.
– „…gyelem! A portál áthe...” – sercent fel még egyszer a páncél, végül teljesen megszűnt működni.
– A kioldószerkezet ott van a jobb karom alatt – folytatta.
A Doktor hamar meg is találta a kissé besüllyesztett kallantyút, és ahogy elfordította, a páncélzat egyszerűen szétesett. A Lovag már sokkal kevésbé festett „lovagosan” a testhezálló, elasztikus ruhában, amit a fém öltözék alatt viselt.
A Doktor körülpásztázta a területet és megkönnyebbülve ismerte fel a mesterségesen előállított elektromágneses hullámok összetéveszthetetlen mintázatát.
– Arra megyünk! – mutatott a legerősebb jel forrásának irányába.
Ami távolról érintetlen mezőnek látszott, közelről már egészen máshogy festett: ősréginek tűnő, fűvel és mohával borított hatalmas roncsok között haladtak át, azokon taposva jutottak előre. Néhol félig eltemetett csövek meredtek ki a földből, egyikük remek fészkelési lehetőséget nyújtott egy egér méretű, fényesen kék madárkának, ami dühösen csettegve repült el a közeledésük láttán.
– Csatatér – szólalt meg halkan Alice.
– Igen – felelt a Doktor. – Csak az a furcsa, hogy itt is energia jeleket fogok.
Ekkor rezdült meg a lábuk alatt a talaj először, amit egyre gyakrabban, egyre erősebb vibrációk követtek.
– Szerintem – emelte fel a kezét a Lovag, amikor valami borzalmasan hangos, de tompa dörrenéssel kirobbant a talajból mögöttük. – Futás a Skarróba innen!
Ezen nem nyitottak vitát, lélekvesztve rohantak az ismeretlen veszély elől. A Doktor hátrapillantva egy félig-meddig, de torz módon humanoid gépet pillantott meg, ami őt személy szerint egy gőzmozdonyra emlékeztette.
– Álljunk meg! – lihegte a Lovag. – Szerintem nem követ minket.
Amikor megfordultak, már biztosan tudták, hogy az a dolog egy lépést sem tett feléjük: pontosan ugyanott állt, mint ahol felbukkant. Azért a futást sem érezték feleslegesnek, hiszen a monstrum legalább háromszor akkora volt, mint a legmagasabb közülük. A szerkezet őket figyelte egy pillanatig még mozdulatlanul, majd fülsiketítő csikorgás közepette és füstöt okádva megindult feléjük, miközben lassan felemelte a jobb kezében tartott, ágyú méretű fegyverét.
Ha eddig futottak, most már inuk szakadtából rohantak. Amikor újabb lövés dördült, reflexszerűen a földre dobták magukat, de feleslegesen: a lövedék messze elkerülte őket. Az eddigi csikorgásba éktelen csörömpölés vegyült, majd minden elcsendesedett.
A Doktor a hátára fordult, hogy lássa mi történt: a robot fegyvert tartó karja a földön hevert, miközben a teste elcsendesedve állt. Abból a távolságból az időlord csak valami kékes villanásokat látott a gép körül pattogni, ami úgy támadott rá, akár egy fémes darázs.
– Induljunk, mielőtt az a dolog kedvet kap valami biológiaibb alapanyagú csemegére – állt fel Alice.
Ezzel a Doktor is egyetértett, bár furdalta a kíváncsiság, hogy mi is lehetett a jövevény. „Helyi, fémevő ragadozó? A terület őre? Egy harcos, aki a túlélő ellenségre vadászik, azt várva, hogy megmozduljon?” – morfondírozott. A merengésből egy újabb dörrenés rázta fel, ahogy a talaj a levegőbe robbant pár méterrel előttük. Egy pillanatra megdermedtek a sokktól, a lökéshullámtól és a mindent beterítő portól: a hátára szerelt kéményből füstoszlopot lövellve torz, tömzsi monstrum emelkedett fel, eltakarva a délutáni napot. Testében rozsdás, nedves földdel szennyezett fogaskerekek pörögtek fel csikorogva. A szörnyeteg lenézett rájuk és ütésre lendítette mázsás öklét, amikor valami átröpült a fejük fölött: egy testesebb leopárd méretű, kék robot, ami pontosan a mellkason találta a gólemet, mire az hátratántorodott és elesett.
A Doktor önkéntelenül előkapta a szónikust és a harcoló felek felé irányította, amikor az óriás elkapta a támadóját és messzire hajította. A szonik bekapcsolt és a gép megdermedt háton fekve, dobó pózban. Közben a kék szerkezet már visszafelé tartott, de most nem sietett: szinte kecses mozdulatokkal közeledett, majd egy mozdulattal felegyenesedett és így jött tovább.
Hordószerű fején aranyló egyetlen szemével először a megdermedt testre, majd a Doktorra nézett.
– NINCS VESZÉLY – szólalt meg a jövevény.
A Doktor nem értette, hogy hogyan érti a lényt, hiszen a TARDIS nincs itt, hogy lefordítsa a nyelveket.
– És te ki a zygon vagy? – kérdezte a Lovag.
– És hogyan értjük meg egymást? – tette hozzá a Doktor.
– VÁLASZ: NÉV: DARVVIN, AZÉRT ÉRTJÜK EGYMÁST, MERT UGYANAZON A NYELVEN BESZÉLÜNK…
– Egy igazi zseni! - röhögött fel megkönnyebbülten a Lovag.
– Köszönjük, hogy segítettél! – lépett oda Alice. – Ezt a két retardált nevében is mondom.
A Doktor eközben a robotot vizsgálta a szonikkal, majd elővett egy kicsi nagyítót és azzal folytatta a műveletet, miközben magában zsörtölődött a „retardáltozáson”.
– Hiszitek vagy sem, ez időlord technológia – hümmögött. – Darvvin! Hogy kerülsz te ide?
– NINCS INFORMÁCIÓ…

Mire a fákhoz értek, már majdnem teljesen besötétedett. Itt még csak egy fasor húzódott, ami egy ott futó folyó partját szegélyezte, mögötte végeláthatatlan erdőség. A folyó közepét egy sziget foglalta el, rajta sintó templomra emlékeztető épületegyüttessel. Az égen egymás után ragyogtak fel a csillagok, és a Doktor ezeket fürkészte.
– A csillagok állása szerint az Arp 148-as galaxis északi csücskében vagyunk. Nézzétek – mutatott fel –, két galaxis, ami éppen összeütközik nagyon-nagyon lassan! Ahogy a spirálkarok megnyúlnak a gravitációs vonzástól! A milliónyi csillag, ami kipukkan, mint a szőlőszemek! Szédületes!
– Ez nagyon érdekes – ásított a Lovag. – Átmegyünk a szigetre?
– Reggel menjünk! – válaszolt a Doktornak feltett kérdésre Alice, egyetlen pillantásra méltatva az „égi csodát”. – Éjszaka veszélyes lehet a folyóban.
Végül mindannyian leheveredtek egy-egy fa alá, kivéve Darvvint, aki merev tartásba fagyva állt a közelben. A Doktor még sokáig figyelte a gépembert. „Túl valószínűtlen ez ahhoz, hogy véletlen legyen, ahogy minden más is ezen a napon. Valami itt nagyon nincs rendben”.
Reggelre köd ülte meg a környéket, nyirkossá téve mindent, amihez hozzáfért. A Lovag a hideg miatt nyavalygott, majd pár szóban ecsetelte, hogy milyen jól esne most egy-két briós és egy kanna forró kávé, végül mindezt  lezárandó bejelentette, hogy elmegy könnyíteni magán. Alice szinte pihenten ébredt, a kiképzés alatt ennél sokkal kellemetlenebb helyeken is aludt már. Mélyet szippantott a friss, hajnali levegőből és a csizmája orrával megbökte a még fekvő Doktort.
– Tudom, hogy ébren van. Minél hamarabb átúszunk, annál hamarabb kapunk segítséget.
A Doktor nagyot ásított és feltápászkodott, hogy nyújtózkodhasson, de ahogy körülpillantott, megállt:
– Hol van Darvvin?
Nem volt idejük keresgélni, indulniuk kellett. Levettek minden ruhát magukról és a kezükben tartva gázoltak bele a mellkasig érő hűs vízbe. Szerencsére a folyó sehol nem volt túl mély, de a göröngyös ajzat és a sodrás alaposan próbára tette az állóképességüket.
Ahogy a sziget felé közeledtek, fehér ruhás alakok jelentek meg a parton, és ahogy fáradtan kibaktattak a fövenyre, egy ősz öregember állt eléjük. A férfi ugyanolyan fehér kaftánféleséget viselt, mint a többiek, eltekintve az aranyozott szegélytől, ami kizárólag az ő ruháját díszítette. Közvetlenül mellette három ifjú állt, kezükben szépen összehajtott textíliával.
– Üdvözöllek titeket a Rassilita nép földjén! A nevem Qwas – szólalt meg fojtott torokhangú, de teljesen érthető ó-gallifrey nyelven. – Örülök, hogy végre rászántátok magatokat és átjöttetek, nem lehetett túl kényelmes a fák alatt aludni. Szívesen vendégül látunk titeket, de csak akkor, ha a mi fehér öltözetünket viselitek, az egyszerűség és tisztaság jelképét.
– Mi az az „öltözet”? – hajolt Alice a Lovaghoz, mert bár rengeteg mindenre kiképezték, de e könyvtárak poros nyelvezete nem tartozott ezek közé. Csak annyira beszélte, amennyi itt-ott ráragadt.
Az időlord egy sértődött ajakbiggyesztésen kívül más válaszra nem méltatta, mert még mindig őt okolta azért, hogy nem ágyban aludt.
Miután felöltöztek, egy tágas terembe vezették őket. A világos falakat freskók borították, amiken tekergőző, sárkányszerű lények harcoltak az óriási robotokkal, amikhez már volt szerencséjük. A terem közepén egyetlen hosszú asztal állt, megrakva mindenféle étellel, körülötte székek sorakoztak. A Lovag nem kérette magát, az asztalhoz sietett és falni kezdett. Alice az altatókra és mérgekre való tekintettel várt egy kicsit, és azután is csak azokból az ételekből evett, amit a Lovag már megkóstolt. A Doktornak is szerencséje volt: talált valamiféle erjesztett gyümölcslevet, ami kellemesen átmelegítette, és mellé valamit, ami a megtévesztésig hasonlított a palacsintára.
Miközben ettek, az öreg mesélt nekik a háborúról a szörnyekkel, akik az emberekre vadásztak, hogy felzabálhassák őket és a győzelem áráról: minden fémet felhasználtak a gépek építéséhez és meghajtásához – uránium szívük évszázadokig is éltetheti őket –, de ha be akarnák gyűjteni a fémhulladékot, a szunnyadók őket is megölnék, mert egy időben valamiért már nem csak a sárkányokra vadásztak, hanem mindenre, ami mozgott. Valahogy „vérszomjasak” lettek.
– Persze – tette hozzá –, lehet, hogy már nem is működnek, hiszen maguk is gond nélkül ideértek.
– Kettővel is találkoztunk! – fröcsögte a Lovag. – És ha nincs ott a robotjuk, az a Darvvin, talán túl sem éljük.
– Nekünk nincsenek robotjaink – tiltakozott a férfi.
– De önök gallifrey nyelven beszélnek, valószínűleg a népe a miénk távoli rokona. Ráadásul az a szerkezet is időlord technológia – fűzte hozzá a Doktor. – Nagyon furcsa lenne, ha ez véletlen lenne.
– Mi mindig is így beszéltünk, de történelmünk az idők során elveszett. Robotunk pedig nincs, és punktum! – zárta le a vitát Qwas.
A következő pillanatban velőtrázó, sivító hang töltötte be a teret. Ijedtében az egész csapat felpattant.

Mindenki kirohant az épületekből, a sziget megtelt kiabáló emberekkel. Az összegyűlt tömeg sikítozott, az ég felé mutogatott, és ahogy a Doktor is felpillantott, a magasban tekergődzve lebegő, féregszerű lényeket pillantott meg. És ha mindez még nem lett volna elég, a távolból tompa dörrenések zaját hozta feléjük a szél: gőzrobotok ébredtek fel egymás után a szélrózsa minden irányában, vékony füstcsíkok emelkedtek a magasba.
– Lehetne, hogy mi most rögtön eltűnjünk innen? – nézett körül aggodalmas arccal a Lovag, a tarkóját vakargatva.
– Ne viccelj! – mosolyodott el a Doktor. – Csak most kezdődik a móka.
Alice tudta: hogyha itt harc lesz, akkor nem a nyertes oldalon állnak. Még a helyiek által létrehozott hadseregben sem bízhatnak. A gépek számára ugyanolyan ellenség voltak, mint a semmiből feltűnt lények. Az egyetlen hasznos stratégiát az ártatlanok kimenekítése jelentette volna, de a Doktor láthatóan nem tervezett ilyen akciót.
– Mellesleg – szólalt meg az időúr, mintha olvasott volna a gondolataiban –, hová futhatnánk? Az erdőben talán bujdokolhatnánk egy ideig, de abban mi a jó?
– Nem lennénk élő céltáblák ezen a szigeten, amit felülről könnyedén megtámadhatnak – riposztolt a nő. Egyre erősebbé vált benne a gyanú, hogy ez az ember tényleg egy felelőtlen idióta.
A lakosságnak nem voltak fegyvereik. Nem volt semmiféle védelmük, hiszen sok éve már annak, hogy bárki is látott volna sárkányt. Azt hitték, régen kihaltak.
A kiáltozást távoli lövés zaja törte meg, és az erdőség irányából fényesen ragyogó lövedék röppent a magasba, vékony füstcsíkot húzva maga után. Ezt újabb és újabb követte.
A sárkányok ereszkedni kezdtek, miközben az egyre záporozó lövedékeket kerülgették, amíg az egyiket telibe nem találták, fehéren izzó fénygömbbé változtatva azt.
– Hidrogén cellák! – kiáltott a Doktor. – Hát így repülnek!
A sárkányok szétrebbentek és a közeledő támadókat vették célba: valamiféle folyadékot lövelltek ki a szájukból, aminek nyomán szürkés gőzfelhő emelkedett a magasba.
A távolban egy óriás jelent meg, hatalmas léptekkel közeledve. Az egyik sárkány erre lecsapott, így teljes valójában is megfigyelhette öt a trió, a többiek eközben a sziget távolabbi végé felé vették az irányt. Már aki nem vetette magát már régen a vízbe, vagy menekült el a karcsú halászcsónakjaik egyikén.
A sárkány karmazsinvörös, szelvényezetten tagolt teste három csuklós busz hosszúságát is kitette. A személyautónyi, kúpos fejéből kicsapó folyadéksugár eltalálta az ellenséget, ami azonnal narancsvörös rozsdává mállott, a fű pedig egy pillanat alatt kiégett körülötte. A következő pillanatban őt is elérte a végzete: egy lövedékbe rohant, ami elől már nem tudott kitérni.
A távolban egymás után, recsegve-ropogva dőltek ki a fák, sárkányok lejjebb ereszkedtek. A levegőt cikázó lövedékek és savsugarak töltötték be, szinte kupolát alkotva a fejük fölött.
Alice egy újabb közeledő gólemre lett figyelmes, ami nem az ég felé lövöldözött, hanem a vízen haladó csónakokat célozta meg.
– Nézzétek! – mutatott felé.
A Doktor előrántotta a szonikot, de ebből a távolságból nem tudta megbénítani, mindössze annyit ért el, hogy a fegyver csöve most már őrá szegeződött.
– FutásfutásFUTÁS!!! – hadarta a Doktor és karon ragadta a két társát, rohanni kezdtek. – BANZAI!!!
A fegyver eldördült mögöttük és az őket alig elkerülő lövedék szétrobbantott egy közeli épületet, ami törmelékrepeszeket fröcskölve semmisült meg. Fájdalmas kiáltások töltötték be a levegőt.
Mindenki a földre vetette magát, de nem érkezett újabb lövés: a támadó lassan térdre, majd arccal a folyóba zuhant a hátán ismerős alakkal, aki tépte-szaggatta az alkatrészeket.
– Darvvin! – kiáltott a Doktor. – És mellette! Nézzétek!
Mellette ott állt egy ember formájú, de fej nélküli sötét alak: a Lovag páncélzata.
– Ez lehetetlen! – ordította túl a közeli lövések hangját a Lovag. – Mégis mi a dalek folyik itt?!
Darvvin egy pillanatra rájuk nézett, majd eliramodott a part mentén, a páncélzat követte őt, végül mindketten eltűntek a sűrűben, csak csikorgás és zuhanások zaja jelezte, merre járnak.
A csata ereje enyhülni látszott, ahogy a harcoló felek megfogyatkoztak. Az ég felé emelkedő füstcsíkok végül mind elhalványodtak, de az égbolt is kiürült: egyetlen lény tekergődzött odafenn, ami viharos sebességgel közeledett feléjük és végül hatalmas teste a Doktor előtt landolt a kiégett fűben.
Gyöngyház-ezüst szemein lévő apró, fekete pupillái az időlord lelkébe mélyedtek, végtelen szomorúságot sugározva.
– „Én vagyok az utolsó” – csendült fel egy mély, hűvös hang mindannyijuk fejében. – „Öljetek meg engem is.”
– Mégis mit vártál?! – kiáltott rá a Doktor. – Az emberek kétségbeesésükben olyan kiszámíthatatlan fegyvert építettek ellenetek, ami még őket is elpusztíthatja, mert ti felfaljátok őket!
– „Nem tehettünk mást” – zendült fel újra a hang. – „Szerves kalciumra van szükségünk a túléléshez, de ezen a bolygón minden más élőlény puhatestű. Te feláldoznád magad, hogy megmentsd az ellenséged életét? Mi nem tettük. Mi nem akartuk idejönni, csapdába csaltak minket, hogy felhasználhassák a képességeinket. Csak arra nem számítottak, hogy nemcsak erősebbek, de okosabbak is vagyunk náluk. Megmérgeztek minket, hogy többé ne emelkedhessünk a csillagok fölé. Arra kényszerítettek, hogy elhunyt testvéreink testét együk az övék helyett. Nemes és gyönyörű fajunk velem ér hát véget, pedig azt hittük elmehetünk. Azt hittük a jövevények segíthetnek rajtunk, de késő. Fejezzük be az egészet végre már. Ma hadd győzzenek a szörnyek!”
A Doktor úgy érezte, mintha leforrázták volna. Szóhoz sem jutott a fájdalomtól, ami a pszichikus kapcsolat révén eljutott hozzá. A torka elszorult, ahogy hol a távoli rokonaira, hol a hatalmas lényre pillantott.
– Rohadékok. Átkozott rohadékok – suttogta a Lovag, ahogy az emberek lassan előmerészkedtek, a szemükben félelem helyett most már gyilkos dühvel. Kezükben mindenféle szerszámmal és használati tárggyal estek a lénynek, tépték és ütötték ahol érték. A fehér ruhák vérvörössé változtak.
– „Semmi baj. Jó ez így” – sugározták a ragyogóan tiszta ezüst szemek. – „Vár minket az ígéret földje.”
A Doktor szemében szúrós könnyek gyűltek össze, ahogy elfordult, és akkor látta meg az ott várakozó Darvvint és a Lovag páncélzatát, mögöttük pedig a két TARDIS-t: a kék dobozt és az ezüsthengert.
– Hát ez meg hogy? – képedt el a Lovag.
– AZ INTERFÉSZ FELHSZNÁLÁSÁVAL MEGTÖRTÉNT A SZINKRONIZÁCIÓ ÉS A LEVÁLASZTÁS – hangzott a szenvtelen válasz.
– „Helytálló megfogalmazás” – reagált a páncélzat.
A Doktor nem tudott visszanézni, de azt tudta, hogy a háta mögül érkező nedves csattanások hangja még sokáig kísérteni fogja. Kinyitotta a TARDIS ajtaját, utat engedve a némán besétáló Alice-nek és a saját hajójánál komor arccal álló a Lovagra pillantott. Néma bólintással köszöntek el egymástól. Darvvin pákosztos macska módjára surrant be az ajtón Lovag után, de ő nem akadt fenn rajta: valahogy természetesnek érezte, mintha mindig is ide tartozott volna.
A TARDIS-ának vezérlőterme teljesen megváltozott a szinkronizáció hatására: minden az negyveneséhez hasonló, rikító világoskékben ragyogott. Korlát nélküli lépcsősorok futottak ismeretlen szintek felé, és a kerek dolgok kisebbé és hosszúkásabbá váltak. Az emelvényen helyet foglaló vezérlő alatt járatok nyíltak, amik szédítő mélységbe vezettek. Végül ott volt a hatalmas gallifrey szimbólum, ami mintha a tanács figyelő szemeként méregette volna őt.
– Darvvin – suttogta a Lovag. – Te tudtál erről? A sárkányok küldtek?
– A DRAKONIDOK BESZÉLTEK HOZZÁM. MEGMUTATTAK MINDENT, ÉS ÜZENTEK NEKED IDŐLORD LOVAG.
– Nocsak. És mit üzentek?
– AZT MONDTÁK: NÉHA A JÓ EMBEREK NEM NYERHETNEK, CSAK, HA ALKUT KÖTNEK A GONOSSZAL.

Epilógus: Darvvin

A TARDIS még soha nem hozott létre önjáró manipulációs eszközt, mert túl régi típus volt hozzá. Mindazonáltal most mindent megtett a siker érdekében. Olyan sötét balsejtelem ébredt benne, amikor felfedezte a Doktorral azt az idegent, ami felülírva minden logikát cselekvésre késztette. „Bántotta. Nem, bántani fogja” – villant át a mátrixon és ez megremegtette minden atomját.
Kezdésnek összeomlasztott pár szobát, hogy kapacitást szabadítson fel, majd munkához látott: az építészeti újrakonfiguráló rendszer áramkörei felragyogtak a feszültségnövekedéstől, ezután villogni kezdtek. Az egyik „körte” lassan duzzadni kezdett, miközben az azt tartó kacs nyúlva, pulzálva növekedésnek indult egészen addig, amíg el nem érte a padlót. A rögtönzött méh elérte a kívánt méretet, növekedése megállt, majd a burok kisvártatva szakadozni kezdett, felfedve a fémesen kéklő tartalmát.
A 40-es közben megfelelő nevet keresett a gyermekének. A fejlődéssel, az önmagát meghaladó, ösztönző erővel kapcsolatos elnevezés után kutatott:
„Dar-hiba-in”
Ismerte a karaktert, értelmezni is tudta, de ahányszor megpróbálta kifejezni, hibaüzenetet kapott.
„Dar-hiba-in. Dar-hiba-in. Darrrvvvvvin. Darvvin.” A TARDIS elégedetten dőlt volna hátra, ha képes lett volna rá. Midig így érzett, amikor valamiben túl tudta szárnyalni a gyárilag kalibrált határait. Az artron energia láthatatlan fonalán át suttogott újszülöttjéhez: „Darvvin. Ébredj.”
Ami először csak összehordott alkatrész halomnak tűnt, most megmozdult: négy lábon, billegve távolodott el a mesterséges magzatburok maradványaitól. Hosszú, farokszerű nyúlványt húzott maga után, ami ebben a pillanatban lekapcsolódott a kocsányról és zizegve tűnt el a gép testében.
Ahogy stabilizálódott, Darvvin lépései egyre magabiztosabbá váltak, majd egy hirtelen mozdulattal két lábra állt és felegyenesedett. Hengeres fején lévő egyetlen szemét a plafonra irányozva figyelt az újabb üzenetre. Azután megszólalt, először hallatva fémes csengésű, teljesen érzelemmentes hangját:
„IGEN. ANYÁM…”

Második epilógus: Az a hajó (írta: G. R. Moss)

Izzadó homlokok, villogó szemek, lapos pillantások. Hisztérikusan kinyíló és összeszűkülő pupillák. Asztalon doboló ujjak, idegesen rángó ajkak. Majd végül keserű és dühös sóhajtások mindenhonnan.
Kivéve egy személyt.
A Lovag ujjongva kiáltott fel, ahogy az asztal lapjára kiszórt zsetonokat lassan maga elé seperte. Vigyorogva megtörölte nedves homlokát, megpödörte sötét bajuszát és kortyolt egyet a bal keze mellett pihenő vizesüvegből. Túl meleg volt ahhoz, hogy alkoholt fogyasszon. Megnyalta ajkát és újból végigmérte kártyapartnereit.
A legtöbben helyiek voltak, bányászok a Brotenil-aszteroidaövből. Tipikusan egy olyan közösség volt ez, amiről szinte senki sem tudott. Egy egyre inkább lemaradozó emberi kolónia, messze mindentől. Ha nem éppen erre kerül a szállítmányával, észre se vette volna őket. Eldugott, poros, napégette település az egyik nagyobb aszteroidán. Nem volt nehéz dokkolni még azzal a hatalmas hajóval sem, amit vontatott. Az utcákat szürke rongyokba burkolózott munkásemberek lepték el. Családok nem élnek egy ilyen helyen. Megkopasztható, elkeseredett bányászok annál inkább.
Időlordként nem kellett volna, hogy érdekeljék az anyagiak. Annyira nem is érdekelték. De a nyerés izgalma! Az egy olyan drog, amiről nehezen mondott le. Minden űrkikötőben vannak kocsmák vagy kaszinók, még az ilyen kavicsrakásokon is.
Izgalomtól duzzadva kereste fel a leglátogatottabb játékbarlangot. Nem akart valami lepukkant csehó laposzsebű látogatóival próbálkozni. Neki igazi ellenfelek kellettek!
Így került ide. Heten ülték körbe az asztalt, vele együtt. Öten a bányászok közül, de nem az alsóbb rétegekből. Művezetők, bányamérnökök, gazdasági vezetők. Csupa gazdag, nagyképű, arrogáns egyén. Végig ez rítt le az arcukról, a megvetően görbülő szájukról. Sértőnek érezték, hogy egy olyan valaki, mint a Lovag, nyer velük szemben. Persze, nekik nem állt rendelkezésükre több száz évnyi tapasztalat a szerencsejátékok terén. Elégedetten hátradőlt, megropogtatva nyakát. Kajánul végigtekintett az asztalon.
Az asztaltársaság hetedik tagja osztott éppen, az ujjai közt varázslatos módon pörögtek a kártyachipek. A Lovag a kezeit figyelte. Csalástól tartott. Az illető láthatóan nem a környékről származott, életpróbált űrjárónak tűnt. Borostás állán neki is izzadtság csillogott, de nem foglakozott a meleggel, a fején még mindig széles karimájú kalapot viselt, nyaka köré sál volt csavarva. Finom szövésű selyemsál. Akárki is volt, nyilván degeszre kereste már magát élete során. Ám az arca olyan merev volt, mintha kőből faragták volna.
Ő volt az Igazi Ellenfél.
Vadászként mutatkozott be. A Lovagot nem is lepte meg, hogy ilyen egyszerű álnevet használ. Feltehetően zsoldos volt vagy fejvadász. De kártyásnak sem volt utolsó.
Abbahagyta a keverést, a chipek hatos halmokba tömörültek a játékosok előtt. Az egyik mérnök mohón kapott a chipek után, de amint megpillantotta őket, a szemében kihunyt a sóvár fény. Ő már nem ellenfél. A többiek óvatosabban nyúltak a kártyák után, a Lovag is felvette a sajátjait. Két ozo, egy mermon és három üres. Egészen erős kezdés.
Ha valaki eldobna még egy ozót, és ő felvehetné, komoly előnybe kerülhetne, akár győztes helyzetbe is. A mérnök körbenézett, aztán inkább bedobta a kártyáit az asztal közepén tátongó nyílásba. A Lovag előtt felragyogott egy holografikus képernyő, ami az öt leselejtezett chipet mutatta. Öt üres és egy kozik. Ritka nagy pech. Nem is csoda, hogy ilyen csalódott képet vágott.
A Vadász leemelt három chipet a halomból és a mérnök elé tette. Az eldobott lapok számának felét kaphatta meg már csak. Ám a nyúzott arc továbbra is arról árulkodott, hogy most sem volt szerencsésebb.
A parti ment tovább, körről körre cserélgették a lapokat, vettek fel a selejtek közül vagy éppen egymással váltottak chipet vakon. Nemsokára már csak hárman voltak a mezőnyben: a Lovag, a Vadász és a leggazdagabb művezető.
A többiek már nem tudták megengedni maguknak azt a tétet, ami kredithalmokból előttük tornyosult. Ezen a ponton kezdett el aggódni a Lovag is, hogy talán kevés lesz a kredit, amit eddig összenyert. A Vadász egyértelműen többel tudott emelni, mint ő. De már négyszer nyert, ez lenne az ötödik. Az ötös a szerencseszáma. Most az ötödik életében járt, a TARDIS-a ötszázas típus volt. Muszáj nyernie!
Egy körrel később a művezető is feladta. Ketten néztek farkasszemet.
A Lovagot megijesztette a Vadász metsző tekintete. Érezte, ahogy hideg izzadtságban fürdik a teste az elasztikus ruha alatt. A páncélja, ami a TARDIS interfészét tartalmazta, felzúgott, ahogy beindult a beépített hűtőberendezés. Az aszteroida ezen része pont most fordult a rendszer napja felé, egyenesen rájuk tűzött a forróság. Idegesen tekintett a lassan elpárolgó vízre, de most nem akart érte nyúlni. Nem akart gyengének tűnni a szobormereven ülő ellenfelével szemben.
Megnézte, milyen lapokat dobott el a művezető, és örömmel fedezett fel köztük egy ozót. Skaróra, ez aztán a szerencse! Jelenleg három volt nála, két üres és a mermon. Habár a mermon többet ért, ha azt elcseréli az ozóra, akkor az üres lapok szorzóit felhasználva megnyerheti a partit. Utána meg lelép a nyereménnyel.
A Vadász keze meglendült, ahogy a maradék kreditjeinek a felét is a tétekhez csapta, de a süllyesztőben heverő lapokhoz nem nyúlt. A Lovag szeme elkerekedett. Neki már nem volt mivel emelnie. Megszédült egy percre, nem hagyhatja, hogy ezen ússzon el a győzelem. Eszébe jutott a megoldás. Magabiztos vigyor terült szét az arcán. Itt követte el az első hibát.
– Mit szólsz – kezdte lassan –, ha én valami mást ajánlok fel? Van odakint egy nagyon csinos hajó, ér annyit, mint a felhalmozott kreditek. – Megvillant a kezében a hajó felsugárzója, amit a páncélja egyik réséből halászott elő.
– Legyen – szólt érces hangján a Vadász, a felsugárzó pedig a kredithalom közepén landolt. A második hiba.
A Lovag, önbizalomtól duzzadva, megkocogtatta a süllyesztő érintőképernyőjét, mire a kezébe röppent a negyedik ozo, cserébe pedig bedobta a mermont. Gondolatban már készült a kreditek elpakolására, aztán azon kezdett morfondírozni, mire használja fel őket. Nem is foglalkozott azzal, ahogy a Vadász a megmaradt kreditjeit betolta és felhúzott a süllyesztőből.
A harmadik hiba.
Egyesével terítette le a chipeket, kiélvezve győzelme minden pillanatát. Vigyora azonban rögtön lehervadt, amint meglátta a Vadász ragadozó-mosolyát. Kezdett rosszat sejteni. Ellenfele egyből az asztalra dobta a kártyachipeket. Négy üres. És két mermon. Az a mermon, amit ő hajított el az előbb. És így több pontja van, mint neki.
A Lovag fülében dobolni kezdett a vér, ahogy arra gondolt, mekkora bajba keverte saját magát. Idegesen nevetgélt, amikor a Vadász a nyeremény felé nyúlt. Az ő nyereménye felé.
Ám már nem a kreditek érdekelték, csak a felsugárzó. A világ egyik legveszélyesebb hajóját kótyavetyélte el az imént. Gondolkodás nélkül cselekedett. Felkapta a kis eszközt és futásnak eredt. Negyedik hiba.
Futás közben aktiválta a szerkezetet. És nem történt semmi.
Pillanatokon belül két megtermett biztonsági őr termett előtte. Nem emberek voltak, mint a helyiek, inkább óriási, dagadt madarakra emlékeztettek. És nagyon erősek voltak. Ezt abból szűrte le, hogy amint elkapták, a páncélon keresztül is érezte vasmarkuk szorítását.
A Vadász kimért léptekkel ballagott elé, és kivette a kezéből a felsugárzót. Ahogy elrejtette hosszú kabátja egyik zsebében, az övében a Lovag megpillantott egy jelzavarót. Hát persze! Hogy lehetet ekkora barom! Legszívesebben most a falba verte volna a fejét.
De nem kellett fáradnia, mert a biztonsági őrök örömmel megtették helyette.
Amikor magához tért, már jóval hűvösebb volt. Nem tudta, meddig lehetett kiütve. Egy dologban volt biztos, minél előbb el kell érnie a TARDIS-át és eltűnnie innen a Skaróba. Palira vették, de nagyon csúnyán. Valaki ezért fizetni fog, még csúnyábban. Persze, ha épp bőrrel meglép az aszteroidaövből.
Az utcák most is tömve voltak, igyekezett a lehető legészrevétlenebbül végigsietni a poros utcákon. Ahogy közeledett a dokkokhoz, még egy pillanatra felpislákolt benne a remény, de az azonnal ki is aludt. Sehol nem látta azt a hajót.
Egy százötvenezer tonnás csatahajó! Egy kísérleti halálosztó! És képes volt elveszteni. Ha van teljes őrültség az univerzumban, hát ez az. Persze, már mindegy.
Megpillantotta a saját TARDIS-át, ami jelenleg egy egyszemélyes aszteroida-fúró alakjában pihent. A probléma az volt, hogy nem csak az időgépet látta.
Az Árnyék Egyezmény torpedóalakú hajója épp mellette parkolt. Körülötte pedig fegyveresek nyüzsögtek.
Beugrott néhány konténer mögé, hogy kitalálhassa, mihez kezdjen ezután. Az összes kreditjét otthagyta a kaszinóban, még csak egy utasszállító járatra sem tudja befizetni magát. Talán, ha az egyezményi őrök egy idő után feladnák a várakozást… csak ezt kellene megvárnia. Belopakodik a TARDIS-ba, és viszlát Brotenil! Ez a gondolata volt az ötödik tévedése.
Letekintett a páncéljára. Nem merte aktiválni az interfészt, nehogy kiszúrják. Pedig olyan jól jönne most egy környezeti letapogatás!
- Ne fáradjon! – jött egy kiáltás a távolból. – Tudjuk, hogy ott van. Ha esetleg lenne szíves idefáradni…
A Lovag megdermedt.
De csak egy pillanatra, mert utána megindult az egyezményiek felé. A gond az volt, hogy nem önszántából. A páncél mozgott helyette.
Minden egyes lépéssel közelebb került a rá váró fekete egyenruhásokhoz. Az egyik a kezében apró távirányítót tartott, szomszédja vállpántján őrnagyi rangjelzés díszelgett. Emberek voltak. A távirányítós átadta az eszközt a felettesének, majd megfordult és bemasírozott a TARDIS-ba, három másik társával együtt. Az ő TARDIS-ába! Hogy a Skaróba?
- Üdvözlöm, Lovag! – vigyorgott rá az őrnagy. – Jól mondom? Legalább bólogasson.
A Lovag kelletlenül bólintott egyet.
– Már nem divat a judoon?
– Nem lehet mindenhová őket küldeni – vont vállat az egyenruhás. – Be kell érnie velem. Gulk őrnagy vagyok. Az Árnyék Egyezmény nevében letartóztatom a magára bízott ZHK12 jelű kísérleti jellegű hadihajó elvesztéséért. Lesz szíves magától velünk jönni, vagy továbbra is igénybe kell vennem ezt? – Megrázta a kezében lévő távirányítót.
– Nem vihetnek el! – tiltakozott a Lovag. – A Gallifrey Tanács rendelkezik fölöttem.
– Már kapcsolatba léptünk velük. Örömmel engedik át magát nekünk. Legalább egy kósza időlorddal kevesebbel kell foglalkozniuk. Nos, jön magától?
– Megyek – sóhajtott a Lovag.
Amint kimondta, a páncél megenyhült. Nem értette a dolgot. Ezek a fegyveresek képesek voltak irányítani az időlord technológiát, és egy TARDIS-t is fel tudtak törni, anélkül, hogy bármilyen biztonsági intézkedés beindult volna. Ezért szereltette fel a védelmi fegyvereket?
Elszaladhatott volna, de minek? Az egyezményieknél fegyver volt, ő meg még nem akart regenerálni. Habár, az ötös szám mégsem jött be annyira. Gulk melléje lépett, és aktiválta a páncél kioldógombját, ami darabokban potyogott le a Lovagról. Annyira megalázó volt!
Pillanatokon belül egy szilárdfény bilincs ragyogott az időlord csuklóin. Az őrnagy maga elé lökte, majd intett két másik katonának, hogy szedjék össze a páncél darabjait. A Lovag megtörve átkozta meg ezt a balszerencsés napot, majd még utoljára visszapillantott a TARDIS-ára, aztán elnyelte az Árnyék Egyezmény hajójának sötét gyomra.

Sokkolónak be kellett látnia, hogy nem nyerhet. A logika azt diktálta, hogy az élete védelmében vonuljon vissza, és gyüjtsön erőt a minden kétséget kizáróan győztes csatához. Nagyon gyorsan kellett neki egy semleges tereptárgy, aminek az alakját felvéve elrejtőzhet, és egy mellékutcában álló kék fabódéra esett a választása. Gyorsan letapogatta és mellé lépve felvette az alakját, bár a művelet másodpercekkel tovább tartott az előre kikalkuláltnál. De még időben felvette az új formát, mert a következő pillanatban egy fiatalember rohant el mellettük, a kezében egy kocka alakú tárggyal és bár az álca felismerte az Örök Szikrát, de jelen állapotában nem kockáztatott. Ha megsemmisül, már semmit nem ér a drága kinccsel. Valami furcsára lett figyelme a belső felépítésében, de az első pillanatban nem tudta értelmezni a dolgot. A statisztikai alegysége szerint az őt ért támadás lehetett a háttérben. Ezt a lehetőséget azonnal elvetette, ahogy felülvizsgálta az áramköreit. A fülke lemásolása indított el benne egy folyamatot, aminek a végkimenetelét sehogy sem tudta kiszámolni. Ez a technológia nem erről a világról való, más logikus válasza nem lehetett ennek a feladványnak. Egész testében megremegett, amikor minden ésszerűséget megtagadó módon a fülkeformájának belső terében egy zsebuniverzum nyílt meg, amiben szobák és folyosók robbantak a létezésbe sorban egymás után. Eddig soha nem érzett vad öröm hullámai robogtak keresztül a tudatán: „Ez a szerkezet képes a temporális őrvénybe materializálódni! Időutazás!!!”- Az isteni képesség, ami minden életforma urává emeli majd szerte a világegyetemben!

A TARDIS érzékelte az őt ért idegen sugárzást, amitől teljesen összezavarodott. Minden alkatrészét átjárta valami tömény, agresszív életerő, ami akarata ellenére megváltoztatta a teljes belső szerkezetét. Görcsös, vonagló erőfeszítések rázták meg az egész lényét, ami robbanásszerű átalakulásban teljesedett ki: a külső burkolata szétnyílt, alkatrészei forrongó tömegként kavarogtak, miközben az egységek között hihetetlen mélységek villantak meg egy pillanatra a belső kozmoszát kompaktan tartó erőtér mögött. A darabkák elcsúsztak és fordultak egymáson, ahogy testté és végtagokká különültek, végül kiemelkedett egy fej is, melynek aranyfényben úszó szemei felragyogtak. Zavartan nézett le vadonat új kezeire, miközben új típusú érzékek impulzusai rohanták meg: a tapintás, a szél a külső burkolatán.
A Doktort akarta. „hol vagy Doktor?!”- villant át a tudatán. Magányosnak és elveszettnek érezte magát, hát kiszaladt a mellékutcából, behemót léptei alatt remegett a törmelékkel fedett úttest.
- Doktor!- üvöltött fel kétségbeesve.
„Ott van még egy!”- hangzottak fel kiáltások mindenfelől. -„Végezzünk azzal is!” Több irányból is tüzet nyitottak rá, de persze meg sem kottyant neki a támadás, ennél jóval többet is kibírt volna a burkolata. Mindazonáltal nem akart még nagyobb feltűnést kelteni: visszasietett oda, ahonnan elindult és akaratát megfeszítve alakot váltott, ami az első alkalomnál jóval könnyebben és gyorsabban is sikerült. Végül régi önmagaként állt a mása mellett, amit addig észre sem vett. Miután meggyőződött arról, hogy nem tükörképet lát, a Gallifrey protokoll szerint megpróbált kapcsolatba lépni vele a szabványos csatornák mindegyikén, de sikertelenül. Közben egy csapatnyi fegyveres jelent meg körülöttük, óvatosan felmérve a terepet.
- Itt van- mutatott az egyikük a másik TARDIS-ra.
- Igen ez egy álca lesz- mutatott a kék ajtón díszelgő szögletes pajzsrajzolatra-, de vesszek meg, ha láttam már ilyen formájút.
- Ne butáskodj már! - oktatta ki egy harmadik. - Ezt a bódét másolta le itt - Bökött a TARDIS Felé a fegyverével. - Talán észre sem vettük volna, ha nem jön ki orvosért kiabálni.
Sokkoló azonnal el akarta pusztítani a nyamvadt húslényeket- és a másik alakváltót is, amiért leleplezte a helyzetét, de ideiglenesen képtelen lett az alakváltásra, mivel a belső átalakulása még nem ért véget. Persze ezt a támadói nem tudhatták, ezért megtartották a megfelelő távolságot egészen addig, amíg meg nem jelent mögöttük egy hatalmas alak.
- Álljatok félre- szólalt meg Optimusz fővezér és előre lépett a két fülkéhez, fegyverének csövét Sokkolóra szegezve. Kibertroni érzékeivel ráismert a szikra sugárzására a másik fülkéből és az eddigi tapasztalatokból okulva úgy tartotta a fegyverét, hogy szükség esetén azt is leszedhesse. Elég volt neki az őrjöngő kólaautomata is, ami nemrég rálőtt azokkal a korrozív anyagot tartalmazó kapszulákkal, amit az emberek annyira szeretnek meginni.
- Testvérem- szólt a TARDIS-hoz. - Ha jó szándékúnak érzed magad, csatlakozz az autobotokhoz. De ha nem vigyázz, mert mi elbánunk az ellenséggel, és arra a sorsra jutsz, mint ez az álca itt- azzal elsütötte a fegyverét.
Sokkoló kétségbeesett próbálkozása végül is sikerrel járt: bár az időben még mindig nem tudott ugrani, egy rövidtávú teleportációval éppen elkerülte az autobot fegyveréből kicsapó halálsugarat, majd átalakulva a fővezér felé vetődött, de karját egy erős, kék kéz ragadta meg és a földre rántotta, miközben Optimus nehéz puskájának tusával jókora csapást mért az álcára. Az egyszemű alakváltó felsikoltott, majd villódzva végleg eltűnt.
- Te nem erről a bolygóról származol- fordult Optimus a TARDIS-hoz, aki humanoid alakban ácsorgott mellette, miközben befutott Űrdongó is. - Ki vagy? Van neved?
- A típusom TARDIS, de mivel talán én vagyok az utolsó a fajtámból, mondhatjuk, hogy ez a nevem - válaszolta az időgép. - Mi történt velem?
- A szikra életet ad a gépeknek. Nem tudom, hogyan hatott rád, hiszen még hozzád hasonlót sem láttam soha, de ha megengeded, elviszlek az orvosunkhoz, hogy megvizsgálhasson.
- De akkor a Doktor nem fog megtalálni engem- vitatkozott Tardis - Hallottál már az időlordokról?
- Van egy régi mesénk egy olyan fajról, ami ismerte az időutazás titkát, de senki sem hitte, hogy valóban léteznek- gondolkodott el Optimus.
- Nem tudom ki volt az, akivel az imént harcoltál, de ellopta a felépítésemet is azzal, hogy lemásolt engem. Lehet, hogy a mesétek máris rémtörténetté alakult, mert akit keresek, a Doktor egy teljesen valóságos időlord. Az időutazás titka pedig én magam vagyok…
- Meglátjuk - válaszolt komoran a fővezér. - Mindenesetre most gyere velünk Tardis. Aztán majd megkeressük a te Doktorodat.
Az autobot fővezér alakot váltott, csakúgy minta a TARDIS és Űrdongó, majd elindultak a támaszpontjuk irányába.
A kék rendőrségi telefonfülke pörögve bukdácsolt Oregon egén. A motor kihagyott, ami minden alkalommal magasságvesztést okozott egészen addig, amíg egészen közel került a földfelszínhez. Kénytelen volt alkot váltani, az alkatrészei még a levegőben átrendeződtek, Sokkoló a lábaiba épített gyorsító rakétákkal tompította a becsapódás erejét majd talpai alól földet fröcskölve futott tovább, a közeli álcavár irányába. Az álca belsejében még folytatódott az új rendszerek felépülése, a másolással megszerzett hatalmas információtömeget szokatlanul sokáig tartott feldolgozni. Az áramkörök tapogatózó kúszónövények módjára keresték a kapcsolódási pontokat.
Az álcavárba érve a padlóra rogyott és a szeme aranyló fényben ragyogott fel, ahogy a belső világa végül rányílt a harmónia szemére, a robbanásában megfagyott szupernóvára, ami miden TARDIS energiáját biztosította.
Racsni elmélyülten vizsgálta a jövevényt, aki bár robot alakban állt előtte, a külső burkolata fára emlékeztette.
- Nagyon érdekes- hümmögött. –Te már eleve éltél egy bizonyos fokig, de a szikra a gépi részeidet is élővé tette. Így aztán valamiféle hibriddé váltál. Mi a helyzet az eddigi képességeiddel?
- A belső felépítésem változatlannak tűnik, csak a külső borításom és a meghajtó rendszerem módosult nagyobb mértékben- megmozgatta az ujjait. –Furcsa érzés, de nagyon kellemes. Olyan. Szabad…
- Őrök vigyázzák a helyet ahol megtaláltunk téged, de egyelőre semmi jele a barátodnak- lépett oda hozzá Optimus. –Tudnunk kell, mekkora veszélyt jelent Sokkoló most, hogy lemásolt téged.
- Mivel a biológiai részeimet valószínűleg nem tudta teljesen leutánozni, bizonyára nem képes az időutazásra. Viszont az időlord technológia többé-kevésbé kompatibilis, ezért hadseregeket képes a testében elrejteni, az energiaforrása gyakorlatilag kimeríthetetlen, és mint láttuk a teleportálási képességemet is megszerezte magának.
A Doktor elbűvölve vizsgálgatta a roncsot, ami egykor egy gépi életforma volt. Bár a halál ténye mindig elszomorította, ugyanakkor egy valóban élő és érző autonóm gép koncepciója teljesen lenyűgözte őt. A szónikus csavarhúzó zümmögve siklott el az alkatrészek fölött.
- A kibernetikus test nem bomlik le, de az életerő elhagyta. Ha az energiaellátás helyreállna, akár újra élhetne is- mondta magának. Már annyira megszokta, hogy mindig van mellette valaki, hogy rákapott ezekre a fennhangon előadott monológokra. –Ha ezt csinálnám- bekapcsolta a szonikot, ami által a fémes alkatrészek újra összekapcsolódtak, olyan gyorsan és gördülékenyen, ami még a Doktort is meglepte.
A hatalmas gép üvöltve ült fel, a szájából zöldes, olajszerű anyagot fröcskölve miközben mázsás karjait maga elé kapta:
- NE ÖLJ MEG! –Aztán hirtelen feleszmélve nézett szét, mint aki egy rémálomból ébredt és meglátta maga mellett az apró teremtményt. –Te voltál. TE mentettél meg, húslény! Megatron nagyúr megjutalmaz, ha elviszlek neki!
Felkapta a dühösen tiltakozó emberkét, majd alakot váltva magába zárta azt. Egy rendőrautó hagyta el szirénázva a helyszínt.

Sokkolót nem várta fogadóbizottság egyedül volt az álcavárban. Talán már csak ő volt egyedül életben a társai közül. Bár az átalakulás már teljesen befejeződött, valami hiányzott. Bizonyos részei nem akartak működni, pedig a felépítésük alapján minden adott volt hozzá. Mintha csak makett változatai lennének az eredeti szerkezetnek. Bárhogy is próbálkozott, az időugrás sehogy sem sikerült. Mintha a képesség meg lett volna, de a használatához szükséges driverek nem. Talán az eredeti szerkezet szétbontásával rá tudna jönni a titokra, de az már nyilván az autobotok kezére került.
„A logika azt diktálja, hogy a céljaim eléréséhez meg kell szereznem azt az időgépet”- futott át az áramkörein.
A távolból ismerős zümmögés érte el az audio érzékelőit: még egy túlélő a fajtájából. Barikád közeledett.
A TARDIS magában őrlődött. Egyfelől az idegen energia által okozott változásokat próbálta feldolgozni, másfelől a Doktor miatti aggodalom rágta. A Bárka egyik sarkába bújva menekült el az őt megrohanó érzetek elől. A legjobban mégis a nemrég kezdődött, de egyre erősödő agresszív késztetések zavarták. Képzetek, amik nagyon felkavarták, és a pusztítás iránti lassan olthatatlanná váló vágy.
„Ölj. Meg kell halniuk. Minden pusztuljon”- cikáztak a gondolatok az elméjében. Némán megrázta a fejét, mintha így lerázhatná magáról ezeket a gondolatokat.
Optimus aggódott a jövevényért, aki az árnyékba burkolódzva gubbasztott a terem egy távolabbi részén Űrdongó felügyelete alatt, aki a tisztes távolságot megtartva figyelte őt.
- Nagyon figyelnünk kell rá- szólt Racsnihoz, miközben fejével Tardis felé intett. –Készen kell állnunk minden lehetséges kimenetelre.
- Nem tudom, miért kockáztatunk- vetette közbe Acélfej-, kegyetlenül hangzik, del el kellene pusztítanunk.
- Nem tehetünk ilyet testvérem- intette le a fővezér. –Felelősek vagyunk azért, ami vele történt. Meg kell találnunk azt a Doktort, és minél hamarabb.
Az időlord hiába próbálkozott a szónikussal, a fogva tartója meg sem rezdült a hatására.
- Feleslegesen próbálkozol! –utasította rendre Barikád a megszeppent Doktort. –Hasznos voltál, de attól még összemorzsollak, ha sokáig csiklandozol a pálcikáddal, te húslény! „Úgy látszik, a szónikus technológia nem hat azokra a gépekre, akik még életben vannak”- tűnődött el. –„Nagyon érdekes.”
Erdőségen haladtak keresztül, egészen egy fémből készült épületkomplexum bejáratáig. Amint behajtott a több emelet magas kapun, az autó újra robottá alakult kilökve magából az utasát, aki végigcsúszott a fényes acélpadlón.
- Miért szennyezted be a támaszpontunkat ezzel a féreggel?- csattant fel a hatalmas, lila gépszörny, miközben megcélozta az ágyúban végződő bal karjával.
- Valahogy életre keltett a nála lévő eszközzel-válaszolt Barikád. –A rabszolgánkként sokat tehetne az álcák diadaláért.
- A döntésed ésszerű volt-reagált Sokkoló. –És éppen jól is jött. Figyelj rám húslény!- szólította meg és átalakult TARDIS formává- Javíts meg, és szabadon távozhatsz!
A Doktor szája tátva maradt, erre végképp nem számított és nagyon remélte, a másolás nem jár együtt az eredeti példány pusztulásával. Minél hamarabb vissza akart jutni oda, ahol az űrhajót hagyta, amikor felfedező útra indult.
A géplény belülről a megtévesztésig hasonló volt az ő TARDIS-ához, de minden émelyítő lila fényben úszott. A vezérlő konzol is a helyén állt, de sem a gombokra és kallantyúkra, sem a szónikusra nem reagált.
- Hiába másoltad le a szerkezetet, a működéshez az élő mátrixára is szükség lenne!- kiáltotta a Doktor.
- Értem a problémát-dübörgött az időlord körül Sokkoló hangja. –Akkor megszerezzük azt a dobozt.
A következő pillanatban az egész belső tér megremegett. Ahogy az időlord az ajtóhoz rohant és szélesre tárta azt, csak csupasz, lila fém tárult a szeme elé. Csapdába esett. A doktor a meta-TARDIS belseje felé fordult. A szónikus technológia ugyan nem hat rá, de nem ez volt az egyetlen fegyvere. Ott volt még az esze is!
„Ha hozzáférhetnék a kaméleon áramkörhöz”- morfondírozott-„és át tudnám kötni egy… Ez az! A TARDIS mátrixa!”
Tardis lelkében dübörögtek a szavak: „Ölj, ölj, ölj, ölj! Ölj, ölj, ölj, ölj!”
- Segítsetek!- szólalt meg végül. –Kárt fogok tenni valakiben. Nem akarom, de fogalmam sincs, meddig bírom még megállni.
Acélfej és Űrdongó két oldalról erősen tartva kisérték a szerencsétlen, meghasonlott lényt, aki fejét időnként megrázva, tétován lépkedett. A mikor meglátta a páncélozott rekesz kitárt ajtaját, egyszerre tombolni és vergődni kezdett, de olyan erővel, hogy a két autobot csak teljes erőbedobással volt képes betuszkolni rajta.
Amint bezárták, Tardis velőtrázóan kezdett el ordítani, öklével verte a falakat, majd TARDIS formában, tiszta erejéből pörögve repült nekik egyikről a másikra pattanva, végül a levegőben átalakulva, a zuhanás adta lendület erejét is felhasználva vágott a padlóba, ami nagyot reccsenve szakadt át. Az őrülettől tombolva hajlítgatta félre a lemezeket, ahogy végre kiszabadította magát.
„Megölni! Elpusztítani! ÁáááááááááááááááááááááÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!”
Közben a négy autobot már messze járt, úton a város felé, ahol nemrég még csata zajlott. Kicsi volt az esély a sikerre, de nem volt más lehetőségük arra, hogy segítsenek Tardis-on.
- Rám kellett volna hallgatnotok- morogta Acélfej. –Kár hogy nem az álcák találták meg, most nem lenne semmi probléma.
Dongó erre csak gúnyos tutulással reagált.
Tardis körül a világ rezegni, imbolyogni látszott, ahogy botladozó léptekkel haladt a kihalt űrhajó gyomrában.
„Nem maradhatok itt”- tisztult fel az elméje egy percre, amikor eszébe jutott a szeretett Doktora. –„Még ha meg is találom, könnyen kárt tehetek benne. Nincs. Nincs segítség, az alakváltók életereje már beépült.” TARDIS formába váltva vizsgálta át a rendszereit ködös, zaklatott gondolatok között vergődve. A Doktor ott állt a vezérlő konzol mellett és kedvesen rámosolygott. „Nem, ez csak illúzió”- eszmélt homályosan. Az idő rotor vadul pumpálni, pörögni kezdett miközben mozdulatlanul állt, a Doktor zokogva borult a konzoljára és ő érezte a forró könnyek sós visszhangjait, miközben az időlord, az ő imádott Doktorának bőre a hátán felrepedt és onnan hatalmas, fekete tüskék emelkedtek ki, majd a halott bőrből nyálkásan, vinnyogva bújt ki egyhatalmas, torz rovarként.
- A te hibád!- gurgulázta a csápos borzalom. – Mindenről te tehetsz, te SZÖRNYETEG!!!
Az illúzió semmivé foszlott, de Tardis közben úgy érezte, belülről szakad szét. Az idő rotor hengere lüktetve remegett, miközben repedések pókhálója kezdte behálózni. Örökre el akart tűnni. Elrejtőzni önmaga elől is.
Sokkoló TARDIS formából visszaváltva érkezett meg a mellékutcához, de csalódnia kellett: a kék fülkét nem találta sehol. Bosszúsan szólt az utasához.
- Nincs itt. Találd ki, hogyan oldható meg így is az időutazási képesség aktiválása, vagy összemorzsollak.
- Azt hiszem, közben rájöttem a probléma okára- felelte a Doktor az álca mélyéről, miközben egyszerre örült a TARDIS eltűnésének és aggódott is miatta. –A mátrixot nem tudtad lemásolni, de szükség van rá, hogy utazhass az időben. Ha a tudatodat megosztanád ezzel a tárolóval is, idővel képessé válhatsz, meg tanulhatsz az időörvénybe materializálódni.
A géplény ellenőrizte az információt és úgy ítélte meg, az állítás helytálló, ezért haladéktalanul hozzákezdett a tudata megosztásához.
Az autobotok megérkezésükkor azonnal megtámadták a hatalmas álcát. Tüzet nyitottak rá, de az meg sem rezdült, mintha csak aludt volna. A következő pillanatban TARDIS-szá alakult, az ajtaja kinyílt és egy ember lépett ki rajta, miközben épp a belső zsebébe csúsztatott be valamit.
- Ez a lény legalább olyan buta, mint amennyire okosnak hiszi magát- vont vállat a Doktor, már meg sem lepődve az újabb óriásrobot látványán. –Amikor megosztotta a tudatát a hajóm másolatának mátrixával, rögtön a kezembe is került a fémes grabanca. Két fél ugyanis sosem lehet egyenlő egy teljes egésszel. Tudnotok kell, hogy ez csak ideiglenes megoldás, és ha magához tér, nagy baj lesz. Ő… Ugye ti a jófiúk vagytok?- Jutott az időlord eszébe ez a cseppet sem elhanyagolható kérdés.
- Ne aggódj- hajolt le hozzá Optimus fővezér.
–Te vagy az, akit Doktornak hívnak?- Csatlakozott Racsni.
- Akkor ugye nálatok van a TARDIS-om?!- vigyorodott el a Doktor. –Hol van? Nem esett baja? Mondd, hogy nem esett baja!
- Segítened kell, a barátod nagy bajban van-vette át a szót a fővezér. –El kellett őt zárnunk, mert az Örök Szikra, a mi életünknek a forrása megzavarta.
Mielőtt az időlord egy szót is szólhatott volna a meta TARDIS ajtaja becsapódott, majd villódzva eltűnt, de csak egy pillanatra: a következő pillanatban újra materializálódni kezdett.
Tardis kétségbeesett erőfeszítéssel az időörvénybe lőtte magát, de itt sem lelt békére: hamarosan a másolata is megjelent a közelében. Őrült düh szállta meg. Robot formájúra alakult, azután rátámadt Sokkolóra: megragadta és minden erejével szorítani kezdte a sajátjánál jóval gyengébb burkolatú álcát, egészen addig, amíg az sikítva össze nem roppant. A sokkoló által generált zsebuniverzum először galaktikus méretűre robbanva szétszórta annak részeit az idő teljes hosszában, és egy pillanattal később semmivé zsugorodott. A lökéshullám Tardis-t is elérte, aki fülkeformába való alakulással védekezett, miközben kivetődött az időörvényből, egyenesen a Doktor elé, miközben négy alakváltó szegezte rá a fegyverét.
- Segíts- nyöszörögte Tardis. –Doktor.
A Doktor és a TARDIS-a szinte egyek voltak. Átérezte a zavarodottságát és a dühét is, csakúgy, mint az idegen energia jelenlétét. Tudta, mit kell tennie.
- Lődd szét a kezem- suttogta oda az időlord Optimusnak.
-A haláloddal nem segítesz időúr- ellenkezett az autobot. –Ne kérj tőlem ilyet.
- Nem fogok meghalni, ne félj. Csak bízz bennem- azzal magasra emelte a jobb kezét, erősen összeszorítva a szemeit. –Lőj!!!
Lövés dörrent és a Doktor kezének jó része egyszerűen eltűnt Optimus fegyverének sugárnyalábjától.
-Ááááúúúú!- kiáltotta még mindig összeszorított fogai ellenére a Doktor. –Már megint! El is felejtettem, hogy ez mennyire fáj!- kiabálta a bal hóna alá rejtve azt, ami a karjából megmaradt.
Az időlord körül aranyszínű, ragyogó gáz kezdett áramlani, ahogy megkezdődött a regeneráció. Minden erejével koncentrált, hogy az energiát a TARDIS felé irányítsa, és csak annyi maradjon, amennyi a gyógyulásához szükséges. Végül ott állt a bámuló géplények között csodálva vadonat új kezét, amit égett ruhafoszlányok vettek körül. Mögötte az időgép némán várakozott.
- Tardis? –szólította meg acélfej, de a fülke nem válaszolt.
- A regenerációs energiám kiszorította az idegent- paskolta meg a Doktor a kékre mázolt fát –, minden újra a régi! Igaz, Szexi?- tette hozzá suttogva.
Tardis elmosolyodott magában: a Doktornak sem kell mindent tudnia.
Vége

Előszó:

 Ez a történet a 2013–ban 50 éves angol tv sorozat, a Ki vagy doki/ Doctor Who világában játszódik, de a főhőse maga az olvasó. A Doktorral, a Gallifrey–bolygóról származó különös időlorddal kalandozhatsz a téren és az időn át a TARDIS – szal, ezzel régi, kék rendőrségi hívófülkére emlékeztető időgéppel, miközben az életed is a tét. A történet során választanod kell, merre haladsz tovább a történetben, de néha a puszta szerencse dönti el a sorsodat: egy érme feldobása jelképezi a véletlent. Visszalapozás nincs, ha meghaltál, elölről kell kezdened. Ne lapozz előre, mert azzal csak elrontod a játékot.

1

 Gyönyörű reggelre ébredsz. A ragyogó napsütést élvezve indulsz munkába Cardiff szép városában. Ahogy azon a járdán sétálsz, amin már évek óta minden munkanapon, olyasmire leszel figyelmes, amit azelőtt még nemhogy itt, de még sehol sem láttál ezelőtt: Egy férfi rohan el melletted – mit melletted, majdnem elsodor -, nyomában valamiféle robotokkal, akik szögletes mozgásuk ellenére kimondottan fürgén mozognak. Az egyikük futó pillantást vet rád és üres körszeme olyan mohó éhséget sugároz, amibe szabályosan beleborzongsz.

 Az illető egy tollszerű, világító végű tárgyat irányít rájuk, ami zümmögni kezd, és ettől mintha megzavarodnának. Hirtelen a férfi háta mögött is megjelenik egy ilyen lény.

- Mögötted! - kiáltod ösztönösen, mire ő megpördül és ugyanúgy erre a támadóra is hat az eszközzel. A robotok saját társaiknak esnek és döbbenten figyeled, ahogy lassan szétmarcangolják egymást, mintha valami nagyon fontos dolgot keresnének a másikuk testében. Alkatrészek hullnak a földre csörömpölve.

 A következő pillanatban U.N.I.T. - feliratú furgonok fékeznek csikorogva mindenfelé körülöttetek, amikből katonák ugrálnak ki és lezárják a közvetlen környéket.

- Köszönjük Doktor, ezek voltak az utolsók. - kiáltja oda az idegennek az egyik egyenruhás.

A férfi hozzád lép és megköszöni a segítséget. Azt mondja, ő a Doktor – igen, úgy hívják, az a neve, hogy Doktor -, és hálából a segítségért magával visz egy útra, oda, ahová te akarsz menni.

- Mindig is el akartam jutni Hawaii- ra. - mondod, mire elmosolyodik és egy régi, kék rendőrségi telefonfülkéhez vezet, ami egy közeli sikátorban áll.

- Ez a TARDIS – tárja szét a kezeit a tulajdonosok büszke mosolyával. – Ez az időgépem. Utazhatunk vele térben és időben egyaránt. - Azzal kinyitja az ajtaját és te szinte beleszédülsz a látványba: Bellül sokkal nagyobb, mint a külső alapján hitted. Nem is csak egy kicsit nagyobb, ez hatalmas belűről. Elképedve rohansz körbe, megcsodálva a teremnyi beltér közepén álló üveghengert körülvevő irányítópultot is.

- És mi volt az a fénylő toll, amit az e előbb használtál? - kérdezed, mire megmutatja a szónikus csavarhúzót, ami nem is fegyver, hanem vizsgáló eszköz és manipulátor is egyszerre.

- Nos, hová menjünk? - néz rád a vezérlőpulthoz lépve. - A jövőbe, a múltba, egy idegen bolygóra vagy legyen meglepetés?

 

Meglepetés: 26.

Idegen bolygó: 32.

Múlt: 44.

Jövő: 58.

 2

A roncsmező nehezebb terep, de mindig találni fedezéket. Ha kerülő úton mentek, akkor talán járhatóbb utat is találtok, de értékes időt veszíthettek.

Kerülő: 51.

Tovább: 98.

 3

 Álcázás nélkül indultok el. Hamarosan észre is vesznek titeket és célba vesznek a fegyvereikkel. Dobj fel egy érmét.

Fej: 17.

Írás:86.

 4

 Kisvártatva fegyveresek vesznek körül titeket. Látod, ahogy a nő a háttérben pénzt vesz át egy gyanús alaktól.

- Helló srácok! – int feléjük kedélyesen a Doktor, de a következő pillanatban már cikázó sugárlövedékek között rohantok a közeli bejárathoz. A Doktor futás közben szonikozza meg a kaput és a lépcső helyét egy távolba nyúló sötét alagút veszi át.  Dobj fel egy érmét.

Írás: 64.

Fej: 118.

 5

 A Doktor szinte fut, alig tudod követni.

- Siess! – kiált hátra, így nem veszi észre a sötétben rejtőző dalekot.

- MEGSEMMISÍTENI –

Vége.

 6

 A szakadék peremén rohantok, amikor egy göröngy kifordul a talpad alól, te megbotlasz és az üldözőid közé gurulsz. A Doktor visszanéz, látod a szemén, hogy segítene, de esélye sem lenne ennyi ellenféllel szemben. Tovább szalad a fiúval. A lények elfognak és magukkal hurcolnak a táborukba. A vezetőjük eléd áll és elmondja, hogy bár szívesen lakmároznának a húsodból, inkább csalinak használnak téged. Megközözve várod a sorsodat a táborukban, ahogy egyre több jövőlény gyűlik össze. Sanda, éhes pillantások gyűrűjébe fogva kuporogsz, mígnem egyszer csak felrángatnak és elindultok.

Sokáig talpaltok, míg egy kráter pereméig nem értek, melyben egy nagyobb csoport áll, közepén egy ismerős alakkal. Dobj fel egy érmét.

Írás:38.

Fej: 85.

 7

 Zavartalanul siettek végig a folyosón.

Irány: 51.

 8

 A Doktor arcán elégedettség ömlik szét. Ennyien még soha nem voltak egyszerre a TARDIS – ban.

- Velünk együtt megvan mind a háromszáz húsz fő! – nevet fel, de meglátja, hogy a polgármester arcán zavar fut át:

- Mi csak háromszáz tizenheten voltunk. Egy plusz fő is van a fedélzeten…

 

Vége?

 9

 Az autóból öt, állig felfegyverzett náci néz vissza rátok. Irány: 104.

 10

 A lépcsősor egy kellemes hangulatú bárba vezet.

- Ne tévesszen meg a látszat – suttog a Doktor -, itt a város mocska gyűlik össze. Ha netán idetévedne a rendőrség, hiába nyitnák ki a kaput, akár erőszakkal is: a nagy semmibe nyílna. Az őrök pedig genetikailag úgy lettek módosítva, hogy belehaljanak, ha illetéktelen személyt engednek be.

- Ez aztán az elhivatottság – morgolódsz.

- Mi? Ja, nem, ezt nem ők kérték – fintorog az időlord úgy, mint aki nem érti az iróniát.

 Leültök, közvetlenül a bárpulthoz. A csapos, akinek a kelleténél kettővel több keze van, villámgyorsan koktélt kever nektek.

- Mit tud a városban tapasztalt eltűnésekről? – kérdezi hanyagul a doktor, de e szeme élesen mered a férfira.

 - Csak amit mindenki. Az Alantból tünedeznek el a legtöbben, de kit érdekelnek? Az ott az aljanép! – nevet fel a mixer.

Látod az időlordon, hogy legszívesebben a torkának ugrana, de erőt vesz magán.

- Akkor tehát ez Alant – szürcsöl bele az italába. – Le kell jutnunk oda.

- Én segíthetnék – lép a pulthoz hosszú fekete hajú nő és rátok néz. Sötét szemeiből egyszerre sugárzik mohó vágy és undor, amit durcás ajkai csak kihangsúlyoznak. – Persze nem ingyen.

Elfogadjátok a segítséget: 48.

Nincs pénzetek: 62.

Nem fogadjátok el a segítséget: 97.

 11

  Ahogy beléptek, megpillantjátok a bombát és egy férfit, aki mellette áll.

- Mester! – kiált a Doktor az ősellenségére. – Mi a terved ezzel? – int a fémes gömb felé. -  És egyáltalán, hogy kerültél ebbe az időbe?

- Egy örvény manipulátorral – mutat vigyorogva a csuklóján viselt eszközre. – Mit mondjak, kicsit nehézkes volt ezzel a dagi fiúval átjönni – paskolja meg a nukleáris töltetet - az időörvényen, de ha a németek nyerik meg a háborút – csettint elégedetten -, nos, minden egész máshogy alakul majd! Persze kicsit feljavítottam – teszi hozzá -, egymás mellé tettem idővonala két távoli pontjáról, ugyanazt a plutóniumot.

- Máris szakadást hoztál létre a téridőn! – ordít a Doktor és előkapja a szonikot majd széles mozdulattal a mesterre irányítja, mire a másik egy mozdulattal felmutatja és élesíti a detonátort, amivel felrobbanthatja az atombombát:

- Vigyázz, mit csinálsz! – sziszegi.

- Nagyon okosnak hiszed magad, de egy apróságot nem tudsz – mosolyodik el az idő lord és bekapcsolja a csavarhúzót. A következő pillanatban a Mester, a bomba és a szoba egy része is kékes villódzás közepette eltűnik. – Az örvény manipulátor táv irányítható.

 - Hová került? – nézel a Doktorra.

- Hát, mondjuk úgy – mosolyodik el megint -, most megtudtad, valójában mitől haltak ki a dínók. Jó kis kaland volt. Mit szólnál egy újabb küldetéshez?

Inkább haza: 31.

Új kaland: 117.

 12

 A Doktor nem akar veszélybe sodorni, hisz látja, mennyire félsz. A lakosok elfogadják a döntést és mutatnak egy másik kijáratot, amit már régen nem használtak.

 Ám ahogy kilépnétek rajta, üvöltő jövőlények rontanak rátok. Már ismerték ezt a kaput és csak az alkalomra vártak. Elégedett csámcsogás hallatszik.

Vége.

 13

 Odasúgod az aggodalmaidat és tovább haladtok, de hirtelen kékes villódzás jelenik meg az autó előtt, ami már nem tud megállni - egyenesen belehajt. Újra a Doktor mellett állsz a TARDIS közelében.

- Hoppá! – morog az idő lord. – Egy téridő görbület, amit csak az okozhat ilyen formában, ha sugárzó anyag kerül valahová egy másik idővonalról. Ez nem jó, mondhatnám: borzalmasan nagy nemjóság! Irány a 95.

 14

 Megfordulsz, és szembe találod magad egy kőszoborral.

Ha már voltál Boe arcánál: 40.

Ha nem: 72.

15

Az alagútban haladtok tovább, csak távoli zajok jutnak el hozzátok. Néha közvetlenül a fejetek fölött is zörög valami a felszínen. Most egy elágazáshoz értek. Balról hűvös fuvallat érinti meg a bőrödet. A Doktor körül szonikozik, és miután leolvassa az eredményt, hozzád szól:

- A jobb oldali járat felől furcsán ismerős jel jön, ne nem tudom azonosítani.

Mégis inkább a felszín: 2.

Balra indultok: 22.

Jobbra mentek: 37.

 16

„Még jól jöhet”- gondolod. Amint megfogod az eszközt, a Doktor rád kiált:

- Ne! Hagyd azt ott!

 A következő pillanatban egy kihalt helyen vagy, ami leginkább egy könyvtárra emlékeztet, könyvespolcok és termek végtelen sorával.

„Ezek szerint valami teleportáló eszköz vagy”- nézel a kezedben tartott tárgyra, amikor megdöbbenve veszed észre, hogy két árnyékod van. Egy pillanattal később a kopár csontvázad zörögve hull a padlóra.

Vége.

 17

 Annyi kárt tettek a rátok kilőtt golyók, mintha pehelypárnákkal dobáltak volna meg. Bár a TARDIS - nak meg sem kottyannak a lövések, észrevettek titeket. A Doktor olyan magasra emelkedik az időgéppel, ahonnan még követhetitek a teherautót. Legnagyobb meglepetésedre a platón helyet foglaló őr barátságosan int felétek, ahogy távolodtok. Egy közeli erődbe mennek be, annak udvarán a teherautó leparkol. A Doktor megbillent pár kart a vezérlőpulton, hogy térugrással közelíthessétek meg az objektumot. Dobj fel egy érmét.

Írás: 74.

Fej: 99.

 18

Egyszer csak, mintha a semmiből bukkant volna elő, egy kőszobrot pillantasz meg, ami a folyosó közepén áll. Visszafordulsz, hogy szólj a Doktornak. Dobj fel egy érmét.

Fej: 89.

Írás: 112.

 19

 Teljes erőbedobással rohantok. A silók lábainál megláttok egy férfit, aki sugárfegyverrel lövi az angyalt, de az meg sem pörkölődik.

- Folyamatosan nézd, és nehogy pislogj! – ordítja a Doktor futás közben.

- Esküszöm, hogy ez a szobor, valahogy mozog! – kiáltja a férfi.

- Tudjuk – lihegi a Doktor. – Van valami tükröződő felület itt, vagy egy hely ahová bezárhatjuk?

- Várjatok! – kiált a fegyveres, azzal elrohan.

Ott álltok, körülvéve a teremtményt. Pár percen belül a férfi visszatér a munkagéppel, ami mellett idefelé jövet eljöttetek. Ennek a segítségével beviszitek az épületbe, és belökitek a siló alatt ásító mély aknába. A férfi elmondja, hogy a fejetek fölötti tartályokban több ezer tonna szuperbetont raktároznak. A Doktor elhatározásra jut: el kell temetni ezt a veszélyes létformát – azzal megnyitja a massza útját lefelé.

 Amikor a beton végül teljesen kitölti a lyukat, az idő lord újra rád néz:

- Hát ezzel meg is volnánk. Egy mit szólnál újabb kalandhoz?

Inkább haza mennél: 31.

Vele tartatsz: 117.

 20

 Bár a Doktornak nem tetszik az ötlet, közelebb húzódtok. Ahogy közvetlenül mellé értek, az azon helyet foglaló katona felétek fordul, miközben az arca vigyorba torzul. Az időlord azonnal felismeri a férfit, annak ellenére is, hogy fél arcát eltakarja az infra szemüveg: Ősellensége, a Mester néz vissza rá. A férfi kedélyesen felétek int, majd megnyom egy gombot egy eszközön, amit – most látod meg –, végig a kezében tartott.  A bomba egyre emelkedő hangmagasságú, sípoló hangot kezd el kiadni magából, miközben a Mester felmutatja az alkarját körbefogó, karkötőszerű eszközt és kacagva semmivé foszlik.

 Gyilkos gombafelhő emelkedik a magasba…

Vége.

 21

 Kiléptek a liftből, de a nő nem tart veletek.

- Ezért az összegért csak ennyi segítség járt, és persze az életetek. Sok sikert! – kacsint rátok és eltűnik a bezáruló liftajtó mögött.

Hosszú, sötét folyosóban álltok. A szónikus csavarhúzó segítségével visszahívhatnátok a liftet, de a kísérőtök szerint itt rejlik a válasz. Csapda lenne? Segítség, vagy épp félrevezetés? Ha visszamentek talán kiderül.

Maradtok:64.

Vissza: 119.

 22

 Balra indulva egy viszonylag jó karban tartott szakaszhoz érkeztek, gyorsan haladhattok. Persze ez azt is jelenti, hogy gyakrabban is használják. A jel hirtelen erősebbé válik, tehát jó irányba haladtok, de semmilyen fedezéket nem láttok. Kiszolgáltatottan kell végigmennetek rajta.

Vissza a roncsmezőre: 2.

Mégis a másik folyosó: 37.

Tovább mentek:73.

 23

  A tengerpart teljes mértékben megegyezik a valóságos természeti képződménnyel: arcodon sós permet érintését érzed, talpad alatt besüpped a föveny. Tudod, hogy valójában a TARDS mélyén állsz, de nem érdekel, élvezed a pár percnyi nyugalmat.

Irány a 122.

24

 Mielőtt bármit tehetnétek, a dalek elsüti a fegyverét.

Vége.

 25

Hosszú sétával juttok el az üzemszerű épületkomplexumig. Itt különböző méretű betonkockákra bomlik szét az, ami a távolból egységes szürke tömegnek látszott. Ezeket csővezetékek, elektromos kábelek és futószalagok hálózata szövi át. Elhagyott, rozsdamarta munkagép mellett haladtok el, ahogy megérkeztek az épületek közé. A távolban két, silószerű torony magasodik az üzemcsarnokok között húzódó út másik végén.

 Fegyverdörgés üti meg a fületeket a tornyok irányából. A Doktor persze rögtön oda akar rohanni, de neked eszedbe jut, hogy semmilyen fegyveretek nincs és a széles úton könnyen célba vehetnek. Kerülhettek, hogy védettebb útvonalat találjatok, de szét is nézhettek, hátha találtok valami hasznos eszközt.

Egyenesen oda: 19.

Kerülő: 43.

Átnézitek a helyet: 70.

 26

 - Lepj meg – mondod, és a TARDIS már indul is. Ahogy az ajtó kitárul, tiszta, fehér falú terembe léptek ki. Meglepetésedre egy emberi formájú, de macskaarcú lény fogad titeket:

- Üdvözlöm Doktor – majd rád néz-, és önt is. Manhattan hercege már vár.

Árnyas termeken haladtok keresztül egy gazdagon díszített helységig, ahol legalább tucatnyi szolga sürög egy emelvényen elhelyezett pazar fekhely körül, amin egy megtermett, kopasz férfi henyél.

- Doktor! – kiált a dagadék egy jókora darab sült hússal integetve, ahogy megát titeket. – Jó hogy itt vagy, fontos feladatom van a számodra!

- Honnan tudtad, hogy mikor és hova érkezünk? – kérdez rá az időlord.

- A Doktor mindig ugyanakkor érkezik, és mindig ugyanoda. – szól közbe tisztelettudóan a melletted várakozó ember–macska.

A válasz téged kicsit összezavar, de a Doktort láthatóan kielégítette.

- A városomban sorra tűnnek el az emberek, még a titkos rendőrségem sem akadt a nyomukra. – folytatja a herceg. - A nép zúgolódik és az ellenségeim csak az alkalmat lesik, hogy letaszítsanak a trónról. Ha sikerrel jártok, gazdagon megjutalmazlak benneteket, előlegként fogadjatok el egymillió Kreditet! – Azzal átnyújt a Doktornak egy plasztik kártyát, aki azt az ujjai között forgatva kérdőn rád pillant.

A Doktorral maradsz és elfogadod a pénzt: 33.

A Doktorral maradsz, de a pénz nem kell: 93.

Inkább egy másik idegen bolygó: 52.

Inkább a múlt: 84.

Inkább a jövő: 66

Inkább haza mennél: 31.

 27

 A fiú láthatóan fél. Elmondod neki, hogy mindannyitok élete a kezében van, és csak ő segíthet rajtatok. Elég idős már ahhoz, hogy megértse, mi a tét kezelhesse a teleportot, de a termete elég kicsi a szkafanderhez. Dobj fel egy érmét.

Fej: 41.

Írás: 67.

 

28

 Az autóban hárman ülnek: egy idősebb férfi és nő elöl, egy fiatalabb srác hátul. Kedvesnek tűnnek, elvisznek magukkal. Miközben robogtok az úton, beszédbe elegyedtek. Már nagyon elegük van a háborúból és Svájcba akarnak szökni, hogy a fiukat ne sorozzák be katonának. Eszedbe jut minden, amit történelemből tanultál a háború borzalmairól, ami itt és most zajlik körülötted.

 Kifejezed sajnálatodat és egyetértésedet? Vagy gyanúsnak találod ezt a kitárulkozást két idegen előtt és csapdát sejtve felháborodást színlelsz?

Felháborodás: 46.

Egyetértés: 91.

 29

 Segítségért könyörögsz, de a feléd rohanó Doktor csak a tükörsima fal aljáig jut el, kétségbeesetten néz fel rád: nem segíthet rajtad. A jövőlények látják, mi a helyzet, ezért hátra vonszolnak és élve megzabálnak. Gyáván halsz meg.

Vége.

 30

Az őrök felétek közelítenek. Dobj fel egy érmét.

Fej: 83.

Írás: 111.

 31

 - Most inkább haza mennék – mondod. A Doktor láthatóan elszomorodik emiatt, de elfogadja a döntésedet. A TARDIS irányító pultjához lép, de látványosan lassan állítja be a paramétereket. Talán arra vár, hogy meggondold magad, de az elhatározásod végleges: haza akarsz menni.

  Ahogy kilépsz az időgép ajtaján, közvetlenül a házad előtt találod magad. Az idő lord még egyszer barátságosan int feléd, majd az ajtó becsukódik és megszólal a motor nyüszítő zaja.

 Ahogy a kék fülke lassan elhalványodik, átvillan a fejeden a sok csoda, amit láttál és tudod: az életedben már semmi nem lesz olyan, mint azelőtt.

Vége.

 32

 - Egy idegen bolygót tényleg megnéznék – mosolyodsz el, és a TARDIS már indul is. Másodpercekkel később az űrhajó furcsán vibrálni kezd, majd fülsiketítő zajjal, nagyot rázkódva landol. Amikor kiléptek az ajtón, széles roncsmező tárul elétek, itt- ott a sötét ég felé kanyargó füstcsíkokkal. A távolban hegyként magasodik valami kusza torzó, ami téged mégis egy űrhajóra emlékeztet. Kicsit bosszant, hogy a beígért újvilág helyett egy szeméttelepet kaptál akkor is, ha ez egy idegen szeméttelep.

- Ez lehetetlen! – képed el az éppen melléd lépő Doktor. – Nem szabadulhatnak ki innen a dalekok!

 Kérdésedre válaszul a Doktor elmagyarázza, hogy a dalekok kíméletlen harcosok és ez itt a roncstelepük, ahová a hibás egyedeket deportálják. Ha kiszabadulnak innen, az katasztrófához fog vezetni.

Inkább haza mennél: 31.

Ha inkább a véletlenre bízod magad: 35.

Ha inkább a jövőbe: 66.

Ha segítesz megállítani őket: 69.

Ha inkább a múltba mennél: 84.

 33

 Az Új Föld elbűvöl téged. Repülő autók, nyeregvasutak és égig érő toronyházak közé léptek ki az épületből.

 Hol kezditek a kutatást? A Doktor szerint Boe arcához menjetek először, de ismer egy lebujt is, ahol információt szerezhettek. Meglátsz egy csatornafedelet és azt gondolod, a mélyben is lehet a megoldás. Esetleg elmehettek a rendőrségre is, hátha szerezhettek újabb információkat.

Boe arcához: 96.

A lebujhoz: 101.

A csatornába: 118.

 34

 A hang irányába rohantok, fel egy domboldalon, melynek tetején szakadék tárul elétek. A szakadék peremén apró kezek kapaszkodnak, a kétségbeesett kiáltások is innen származnak. Segítetek kimászni a kisembernek. Koszos, 12 év körüli fiúcska áll előttetek.  Elmondja, hogy megszökött otthonról, de nagyon megbánta a dolgot és haza szeretne menni, mert nagyon fél. A Doktor megkérdezi, hogy ők miért nem mentek el Utópiára az űrhajóval, amire csak annyit válaszolt:

- Egyszerűen lekéstük, és a jövőlények a mai napig azon a bázison táboroznak.

 Természetesen visszakíséritek őt a lakóhelyére. Ahogy elindultok, a közelből artikulálatlan ordítás hallatszik: „Ember! Lakoma!”

A hang a TARDIS irányából jön. Nem sokkal később fel is tűnnek az üldözőitek, vadállati fürgeséggel közelednek. Dobj fel egy érmét.

Írás: 6.

Fej: 121.

 35

- Legyen. – komorodik el a Doktor. – Irány akárhová.

Irány a 26.

 36

 Rohantok, de minden hátranézéssel csak közelebb kerül az angyal. Egy lyukat pillantasz meg a padlón, még éppen sikerül átugranod. De ahogy földet érsz, a bokád megbicsaklik és te elesel.

Irány a 112.

 

37

 Jobbra indultok el. A jel lassan, de folyamatosan erősödik. Hirtelen baljós előérzet tör rád.

Mégis a felszínen szeretnél tovább menni: 2.

Addig könyörögsz a Doktornak, amíg beleegyezik, hogy balra menjetek: 22.

Haladtok itt tovább: 120.

 38

 A TARDIS sehol. A Doktor felkiált, és feléd rohan, de te tudod: nincs sok esélye arra, hogy megmentsen.

Segítségért kiáltasz: 29.

Feláldozod magad a többiekért és leugrassz: 65.

 39

 A Doktor megvonja a vállát és ráirányítja a lényre a szónikus csavarhúzót.

- Helyre állítottam a létfenntartó egységedet. Tovább szenvedhetsz. – mondja a túlméretezett sótartónak.

-  ÉN SEGÍT INNEN EL NEM! SZÉGYEN VAGYUNK DALAK FAJ! – zörgi csak egy kicsivel érthetőbben, mint a javítás előtt. Az időlord láthatóan elgondolkodik a lény kicsavart logikáján, de végül túl veszélyesnek ítéli ezt a lehetőséget. Nemet mond.

Irány a 88.

 40

 Eszedbe jut, amit Boe arca mondott és nem mozdulsz, így szólsz a Doktornak. Közös erővel belökitek egy mély aknába, ami a közelben ásít, így téve cselekvőképtelenné.

- A többit majd az idő elvégzi. – biccent a sötétségbe az idő lord, és rád néz. – Mit szólnál még egy kalandhoz?

Inkább haza mennél: 31.

Érdekel az újabb kaland: 117.

 41

A fiú érthető módon megijed és nem vállalja el a dolgot, pedig benne volt minden reményetek. Csendesen leülsz a földre és szomorúan felnézel a tinta fekete égre.

- Hacsak! – tárul ki a szemed kerekebbre, mint ahogy valaha is hitted, hogy lehetséges.

Irány az az oldal, ahány éves a sorozat 2013.-ban.

 42

Lassan megindultok, de túl nagy zajt keltetek. A dalekok felfigyelnek rátok, tűz alá vesznek és kivégeznek titeket.

Vége.

 43

  Mire odaértek, már csak a csata nyomait találjátok meg: égett foltokat a falakon. A porban sugárfegyver hever, kiürült tárral. A Doktort keresed a tekinteteddel, hogy megkérdezd, hogyan tovább.

Irány a 14.

 44

 - Mindig is érdekeltek a történelmi korok - mondod, és a TARDIS már indul is. Ködös őszben léptek ki az ajtón, körös-körül romos épületeket látsz, távoli vonatfütty sivítását hozza felétek a szél. Az úton előttetek egy teherautó halad el, platójára egy hatalmas, gömb alakú tárgy van rögzítve, amit egy ott állva kapaszkodó katona őriz. A sötétzöld teherautó ajtaján horogkereszt díszeleg. A II. Világháborúba csöppentél. A Doktor izgatottan hajol hozzád:

- Ez nem lehet igaz! Látod mi az ott? Egy atombomba! Ennek azonnal utána kell járnunk!

Ha inkább haza mennél: 31.

Ha inkább egy véletlenszerű helyre mennél: 35.

Ha inkább az idegen bolygó: 52

Ha inkább a jövőbe mennél: 66.

Ha vállalod a kalandot: 95.

 45

 Természetesen segítetek nekik.

- Semmi gond, csak a kulcsa segítségével idehívom a hajómat – mosolyog rájuk a Doktor, de az öröme hamar elszáll, ahogy egyre kétségbeesettebben tapogatja a zsebeit. – Nincs meg! Pont most kellett elveszítenem!

 Miután kidühöngte magát, az időlord érdeklődik, hogy mijük van, amit fegyverként lehet használni, de a válasznak nem örül: csak pár bányász eszköz és némi robbanószer.

- Nem tudom, hogy segít-e – mondja egyikük -, de van valami lent, a falu alatt elterülő csarnokban. Valami régi gép, de mi nem tudjuk, mire való.

 Ez felkelti a doktor érdeklődését és megkéri őket, hogy mutassák meg neki.

Levezetnek titeket oda, és amikor az időlord meglátja a három lábon álló sárga munkagépet, örömében felkiált:

- Egy fakitermelő gép! Még ilyet, ez legalább tízezer éves! – odalép a monstrumhoz, és gügyögve simogatja – szia, te gyönyörű, vénséges bestia!

A gépen nagyon is meglátszik a kora: rozsdás, horpadt, a hidraulikái beragadva, de a megfelelő távolságból és megvilágítás mellett üzemképesnek látszik.

- Ezzel nem tudunk mindannyian elmenni innen – veted közbe.

- Nem is kell – nevet fel ő -, nekünk csak az szkafanderek kellenek belőle, mert abban vannak a teleportáló egységek. Ha el tudok jutni a TARDIS – hoz, mindannyian megmenekülünk!

 Összesen két űrruhát találtok, de mintha gyermekekre tervezték volna őket: egyikkőtöknek sem megfelelő a mérete. A ruha talán a fiú mérete, akit megmentettetek. Megkérhetitek, hogy segítsen, vagy kiszeditek az egyik ruhából a teleport egységet, hátha úgy is működik.

Megkéritek a fiút: 27

Szétszeditek a szkafandert: 78.

 46

„Csak úgy elmondják ezt két idegennek?” – gondold, és csapdát sejtesz. A Doktor döbbent arckifejezéssel hallgatja, ahogy magadat dühösnek mutatva megjegyzed, hogy a hazát szolgálni kell akkor is, ha annak módjával nem értünk egyet. A melletted ülő fiatalember elmosolyodik:

- Igazad van bajtárs, ez csak egy teszt volt. Furcsállottuk, hogy két ember csak úgy stoppol az út szélén. Manapság vigyázni kell.

 A Doktor megkönnyebbülten vigyorogva oldalba lök. Az addig előttetek haladó teherautó most bekanyarodik egy vaskapun, ami magas kőkerítést szakít meg. Ahogy elhaladtok a bejárat előtt, bent egy erődöt pillantotok meg, aminek az udvarán több katonai jármű is parkol, nem beszélve a rengeteg katonáról.

 A Doktor szeretne megállni, de talán még korai lenne, ilyen közel az erődhöz.

Tovább haladtok: 13.

Megálltok: 113.

 47

  Türelmetlenül várjátok, hogy végre elcsendesedjen a környék. Nyugodtan elindulhattok.

Irány a 68.

 48

- Egymillió kredit – nyújtod át a plasztik kártyát. – Megfelel?

- Megteszi – kacsint rád a nő. – Most viszont el kell tűnnünk innen, mert Manhattan hercegének ellenségei vérdíjat tűztek ki a fejetekre. Meg akarják buktatni őt és mindenkit elintéznek, aki ezt megakadályozhatja.

 A bár hátsó részébe mentek, ahol egy lift várakozik.

- Ezzel lejutunk gond nélkül, csenden és gyorsan – mondja.

A lift akárhova vihet és a fejeteken vérdíj van. Lementek vele, vagy inkább visszamentek a bárba?

Lift: 87.

Bár: 119.

 49

 A Doktor enged neked és jobbra mentek. A jel egy darabig gyengül és a külső zajok is messzebbről jönnek.

Vissza az előzőhöz: 53.

Tovább mentek: 76.

 50

„ Ha azt a csavarhúzót vagy mit hozzákötnénk a teleporthoz, talán sikerülne ugyanúgy idehívni az időgépet, ahogy a srác is tenné” – merül fel benned. Amikor elmondod ezt a Doktornak, ő örömében felkiált, majd megpróbál erőszakkal megcsókolni.

- Ez olyan őrült ötlet, hogy talán még működhet is! – rikkantja.

 Percek alatt összetákolja az alkatrészeket és bekapcsolja. Iszonyatosan melegszik, nincs sok időtők. A csavarhúzó felzümmög majd eltűnik. Ahogy lassan telnek a percek, te egyre jobban elkeseredsz.

„Ezek szerint hiába reménykedtünk” – keseregsz, amikor ismerős nyikorgó hang üti meg e füledet, és megpillantod az éppen materializálódó TARDIS – t.

Az idő lord viháncolva futja körül a kék fülkét, majd az ajtaját kinyitva így szól:

- Befelé, mindenki! El kell tűnnünk innen!

Irány a 8.

 

51

Ahogy nézelődtök, az ingatag talaj beszakad alattatok. Nagyot zuhantok, de szerencsére nem sérültök meg.

Irány a 15.

 

52

- Legyen - komorodik el a Doktor –, Irány az űr.

Irány a 32.

 

53

 Tágas terembe érkeztek, ahol üzemképtelennek látszó dalekok sorakoznak. Csendben elosontok közöttük. A folyosó a terem túloldalán folytatódik, itt a Doktor újra használja a szonikot.

- Ahogy erősödik a jel, egyre kivehetőbb lesz – jelenti ki végül. – Tudom, hogy már láttam valahol.

 Ismét útelágazás következik. Balról a jel már elég erősen érkezik.

- Ez – suttogja. – Ez egy sikítás…

A Doktor balra akar indulni, de neked valahogy rossz érzésed van ezzel kapcsolatban.

Vissza a roncsmezőhöz: 2.

Balra: 5.

Vissza és a másik út: 22.

Jobbra: 49.

 

54

 A koszos kis ember először bizonytalan, de aztán megered a nyelve. Elmondja, hogy azóta tűnnek el az emberek, mióta a város főterén álló kőangyal el kezdett helyet változtatni. Mindig máshol jelenik meg, mint valami vészterhes előjel. Megkérdezitek, merre látják a leggyakrabban, mire az ember a távolba mutat, egy betonszürke épület halom felé

- A Gyár környékén – suttogja remegő hangon.

Ha a Gyárhoz mentek: 25.

Ha a város felé Indultok: 60.

 

55

 Álcázott üzemmódban nem működik a külső kamera, de a bomba sugárzásának jelét követve hamar utoléritek őket. A Doktor a mérési eredményeket figyelve megállapítja, hogy a szerkezet legalább részben egy másik idősíkból származik.

- Ki hozhatott ide egy nukleáris fegyvert? – morfondírozik. – Ez rossz! Rossz rossz időutazó bombaszállító.

 Tovább követitek őket, hogy megtudjátok ki áll a háttérben, vagy lecsaptok, hogy megszerezzétek a bombát?

Támadás: 61.

Követés: 108.

 

56

 Elmentek a rendőrségre, hogy további információkhoz jussatok. A Doktor pszichikus papírja – amin az emberek azt látják, amit látniuk kell – meggyőzi őket arról, hogy mindent elmondhatnak.

- Az utcaszint alatti városrészből, az Alantból tűnnek el a legtöbben – közlik veletek.

Ha még nem voltatok Boe -nál: 96. 

Ha még nem voltatok a bárban: 101.

Ha még nem voltatok a csatornában: 118.

 

57

  Nem tehetitek ki őket ekkora veszélynek. Megköszönitek a felvilágosítást és egyedül indultok el.

Irány a 25.

 

58

 - Jövőbe igazán jó lenne eljutni – mondod -, és a TARDIS már indul is, De ahogy megindul az időszámláló felpörög és meg sem áll száztrillióig, az idő végéig.

- Itt már jártam – borzong meg a Doktor, ahogy figyelmesen körüljárja a kék fülkét, miután kiszálltok a sötét, csillagtalan ég alá. – Tűnjünk el innen hamar, nem szeretnék összefutni a jövőlényekkel. Útálom, ha vacsorára hívnak, és én vagyok a főfogás.

 Hirtelen sikítást hallotok a csillagtalan éjszakában, ami mintha egy gyerektől származna.

Most inkább haza mennél: 31.

Elindultok a hang irányába: 34.

Inkább egy véletlen hely: 35.

Inkább egy idegen bolygó: 52.

Inkább a múltba mennél: 84.

 

59

 Nem segítetek az ellenségnek.

Irány a 88.

60

  A város felé indultok el, bár kicsit nehezedre esik városnak nevezni ezt a halom betont. Sehol semmi zöld, csak a szemét, por és a szegénység mindenhol. Valaha szebb napokat is látott járművek döcögnek el az utcán lézengő emberek között. Megpróbáljátok megszólítani a helyieket, de azok félénken elhúzódnak, nem bíznak az idegenekben. Rövid sétával eljuttok a városka kerek központi terére, ami most piaccá alakult: feleslegessé vált, senkinek sem kellő vacakjaikat árulják egymásnak, hogy pénzhez jussanak. A tér közepén egy üres talapzat árválkodik, amit az arra járók messzire elkerülnek.

 A Doktor felpattan erre és a szonikot mikrofonként használva felkiált:

- Emberek! Nem átok, vagy gonosz varázslat sújt titeket! Egy éhes ragadozó támadta meg a várost, egy síró angyal, ami nem mozoghat, ha bárki nézi! Segítsetek, hogy véget érhessen a rémálom, segítsetek a gyermekeitek biztonságáért! - Mindenki felfigyel a szavaira, ahányan csak vannak, őt nézik. – Hol van most az a szobor, ami azelőtt itt állt?

- A régi betongyárban látták – bődül egy öblös hang és egy megtermett férfi lép elő a tömegből. – Hogyan állíthatnánk meg ezt a dolgot? Hogyan segíthetnénk?

Nem fogadjátok el: 57.

Elfogadjátok a segítséget: 94.

 

61

 

Bár a Doktornak nem tetszik az ötlet, közelebb húzódtok. Ahogy közvetlenül mellé értek, az azon helyet foglaló katona felétek fordul, miközben az arca vigyorba torzul. Az idő lord azonnal felismeri a férfit, annak ellenére is, hogy fél arcát eltakarja az infra szemüveg: Ősellensége, a Mester néz vissza rá. A férfi kedélyesen felétek int, majd megnyom egy gombot egy eszközön, amit – most látod meg –, végig a kezében tartott.  A bomba egyre emelkedő hangmagasságú, sípoló hangot kezd el kiadni magából, miközben a Mester felmutatja az alkarját körbefogó, karkötőszerű eszközt és kacagva semmivé foszlik.

 Gyilkos gombafelhő emelkedik a magasba és, bár a TARDIS belsejében védve vagy a sugárzástól, te lassan halványulni kezdesz – kitörlődsz az időből. Mielőtt minden elsötétül, még hallod:

- Sajnálom. Nagyon sajnálom…

Vége.

 

62

 - Köszönjük, de nincs pénzünk – mondja a Doktor, mire a nő szó nélkül, de arcán megvető mosollyal otthagy titeket. A csapos kérdő pillantására megvillantja a „tagságiját”.

- Írja a számlámhoz…

Irány a 4.

 

63

 A TARDIS lassan a magasba emelkedik. Ahhoz képest, hogy űrhajó, elég nehézkesen mozog.  Álcázhatjátok magatokat, de akkor a külső kamerák használhatatlanok. Ha nem álcáztok, könnyen észrevehetnek.

Nincs álcázás: 3.

Álcázás: 55.

 

64

 Egy hatalmas terembe értek a folyosó végén, aminek a plafonját gigantikus oszlopok tartják. Ahogy a kapu bezárul mögöttetek a lövések zaja elhallgat. A közelben hatalmas szeméthegy magasodik, amiben egy rongyokba burkolódzott alak guberál, fölötte – a plafonon –, lyuk tátong. Nem messze előttetek betonházak málladozó útvesztője nyílik. A távolban valamiféle épületegyüttes szürkéllik.

A távoli épületekhez mentek: 25.

Ha szóba álltok az emberrel: 54.

Ha bementek a városba: 60.

 

65

 Belátod, hogy minden elveszett és úgy döntesz: leugrassz, hogy ne használhassanak fel. Hős vagy

Vége.

 

66

 - Legyen – komorodik el a Doktor. - Irány a jövő.

Irány az 58.

 

67

 A fiú belátja, hogy igazatok van, nincs más lehetőség a menekülésre. A távolból kiáltásokat hallotok: közelednek.

 A srác felveszi az űrruhát ér a Doktor beprogramozza úgy, hogy közvetlenül a TARDIS – on jelenjen majd meg, majd beállít valamit a szonikon és a fiúnak adja.

- Ebben vannak a jelenlegi helyzetünk koordinátái – mondja – csak helyezd bele az egyetlen foglalatba a vezérlőpulton, amibe beleillik és kész vagy – teszi hozzá.

A fiú megmarkolja az eszközt és a következő pillanatban eltűnik. Kiáltások visszhangoznak a kráter falai között: „Ember! Ember!”

A település apraja nagyja körétek gyűlik, amikor megkönnyebbülve megpillantod a kék fülkét lassan materializálódni ott, ahonnan a srác eltűnt. Az ajtó kitárul és a Doktor vezetésével mindenki betódul az űrhajóba.

Irány a 8.

 

68

 Sehol semmilyen mozgás, nyugodtan haladtok tovább. A Doktor tekintete elsötétül, ahogy a szonik jelzéseit figyeli.

- Ez nem lehet – morogja. Egyszerre tűnik idegesnek és szomorúnak.

- Mi az Doktor? – kérdezed meg végül.

- Ott – mutat a roncshegyre. – Valami szenved és zokog…

A lehetőségekhez képest zajtalanul haladtok előre, míg végül előttetek tornyosul a roncs halom. Innen már nem látszik űrhajónak, inkább sok – sok jármű összehordott darabjaiból álló hegynek.

 Itt már jelentősebb mozgás van, óvatosan haladtok előre. A roncsokon keresztül haladtok a jel forrása felé, különböző űrhajók fedélzetein és járatain keresztül.

Megpillantasz egy gömb alakú tárgyat, ami leginkább egy gránátra emlékeztet.

Magaddal viszed: 16.

Ott hagyod: 82.

 

69

 A kilátások korán sem jók, ha igaz, amit a Doktor mondott. Az időlord két, karkötő szerű eszközt hoz elő, ami megvéd majd titeket a helyet átjáró sugárzástól.

„ SSS-EGGÍÍÍÍÍÍÍÍT-S” – reccsen fel egy hang mögületek, és ahogy megfordultok, meglátjátok a fegyverétől megfosztott, törött dalekot.

- Veszélytelen – jelenti ki a Doktor, miután megvizsgálja a szonikkal. – Nemsokára vége.

„KÖÖKÖÖKÖNYÖRŰŰŰLJ” – rikolt fel a lény.

Megkéred a Doktort, hogy segítsen, vagy inkább a sorsára hagynád?

Segítesz: 39.

Sorsára hagyod: 59.

 

70

 Gyorsan átnéztek pár épületet, de csak annyit tudtok meg, hogy itt azelőtt betonelemeket gyártottak. Zajt hallasz magad mögött. Dobj fel egy érmét.

Fej: 43.

Írás: 14.

 

71

  Tágas terembe értek, ahol üzemképtelennek létszó dalekok sorakoznak, de egyikük csak várakozott. Ahogy elhaladtok mellette, felvisít:

„ MEK – SEMMISÍ – T – T – ÍTENI!”

Vége.

 

72

 Egy pillanatra félre nézel, a Doktort keresed.

Irány a 112.

 

73

Dobj fel egy érmét.

Fej: 7.

Írás: 109.

 

74

 Szerencsére nem volt tanúja a megérkezéseteknek.

Irány a 92.

 

75

 Kivársz, hogy a Doktor léphessen, de kiabálás zajára őrök rohannak be. Lövések dörrennek, és te úgy érzed, mintha hátba löktek volna. Lecsap rád a fájdalom, lassan összerogysz. Utoljára az őrök szorításában vergődő Doktort és az előtte állva kacagó Mestert látod.

Vége.

 

76

 A jel újból felerősödik, még kivehetőbb, mint eddig bármikor. Egy kanyarulat után kiléptek egy hatalmas, dalekokkal és gépekkel telezsúfolt csarnokba. A doktor szinte felüvölt!

Irány a 80.

 

77

 Óvatosan mozogtok a magas fal alatt, amíg egy csatornához nem értek, ami az erőd felől halad, attól elvezetve a szennyvizet.  Ezen keskeny gyaloghíd vezet át. Épp odaértek, amikor gyalogos járőröket pillantotok meg, a vállukon puskával közeledni.

- Gyorsan, a híd alá! – sürget a Doktor. A lépések már a fejed fölött döngenek, amikor valami megcsavarja az orrodat és tüsszentesz egyet.

Dobj fel egy érmét.

Fej: 102.

Írás: 90.

 

78

 A Doktor percek alatt szétszedi az egyik szkafandert, de mielőtt használná, egy rövid ugrásra programozza a szonikkal és ráköti egy kiszáradt fára: a tápegységet a törzsre, a teleportot az egyik ágra, így imitálva az emberi test elrendezését. Kénytelen távol tartani egymástól a két alkatrészt, mert amikor közelebb kerültek egymáshoz, veszélyesen felmelegedtek.

 Bekapcsolja és a hatás nem is marad el: a következő pillanatban megjelenik a kijelölt ponton – a fa fele, miközben hangos reccsenés zaja tölti be a teret.

- Ez így nem lesz jó – morogja a Doktor és rád néz.

Irány a 27.

 

79

Magabiztosan indultok el a főbejárathoz. A Doktor felmutatja az „igazolványt”.

Dobj fel egy érmét.

Fej: 92.

Írás: 106.

 

80

 A szerteszét heverő gépek között egy, a Doktoréhoz hasonló TARDIS áll, nyitott ajtajából kábelkötegek ömlenek ki minden irányba.

- Már integrálták – ül le elkeseredve az idő lord. – El kell pusztítanom ezt a szépséget, különben ezek a torz szörnyek ellepik az univerzumot.

- De ezek mind hibásak nem? Hogy tudták ezt megvalósítani? – kérdezed.

- A kollektív tudatuk – néz rád – elég kapacitást teremthet hozzá.

A doktor rád néz, tekintetéből véső elszántság sugárzik:

- Ennek itt és most vége. Ha nem éljük túl, akkor is megéri.

Ezzel azért nem egészen értesz egyet, de felfogod a dolog jelentőségét.

- Csináljuk – teszed a vállára a kezed.

 Óvatosan közelítitek meg az időgépet, amikor a semmiből egy dalek jelenik meg mögöttetek. Segítettetek a sérült dalekon, amikor megérkeztetek?

Nem: 24.

Igen: 100.

 

81

 A Doktor kigördül a motorjával és te felpattansz mögé.

- Bukósisak kötelező! – szól hátra és átad egyet.

Már robogtok is a szállítmány után, te rémülten kapaszkodsz az időlordba, miközben az nyaktörő sebességgel elhagy egy fekete személyautót. Hamar utoléritek a kamiont. Közelítetek, hogy megszerezzétek a bombát, vagy tisztes távolságból követitek azt, hogy megtudjátok, ki áll a háttérben?

Támadás: 20.

Követés: 116

 

82

  „Ez akármi lehet” – gondolod és a Doktor után sietsz. Végül egy magaslaton lyukadtok ki, ami egy hatalmas csarnokra néz, benne rengeteg gép és sok–sok dalek nyüzsög. Ahogy lenéz, a Doktor szinte felsikít!

Irány a 80.

 

83

 Nem vettek észre titeket, elosontok az őrök mögött. A doktor kinyitja az ajtót a szonikkal.

Irány a 11.

 

84

- Legyen – komorodik el a Doktor. – Irány a múlt.

Irány a 44.

 

85

 Legnagyobb meglepetésedre a Doktor mellett ott áll a TARDIS, amibe özönlenek befelé az emberek. A jövőlények dühösen ordibálnak, ahogy az időgép lassan eltűnik.

„Itt hagytak”- gondolod elkeseredve. Nem akarsz ezeknek az undorító lényeknek a vacsorája lenni, hát nagy levegőt veszel és leveted magad a mélységbe. A TARDIS alattad materializálódik, te bezuhansz a nyitott ajtón keresztül, meg sem állva a medencéig, amiben nagyot csobbanva landolsz.

Irány a 8.

 

86

 Egy távoli pontból valamiféle kékes sugárnyaláb csapódik a TARDIS – nak, ami erre megremeg és himbálózni kezd. Ti úgy gurultok össze-vissza a fedélzeten, mit egy eldobott sörös doboz a busz padlóján. A következő pillanatban nagy erővel a földbe csapótok, minden zaj elcsendesül. Szerencsére senki nem sérült meg és az időgép is megúszta, csak pihennie kell. Viszont a Doktor régi motorja pár berendezési tárggyal együtt rommá tört. A közelből autó zúgása hallatszik, talán ők segíthetnek követni a rakományt.

Irány a 105.

 

87

 A lift felfelé indul el, amitől kissé megijedsz, de aztán eszedbe jut, hogy valójában nem is azon a tetőn voltatok.

Irány a 21.

88

  Elindultok a roncsok között, a dalek nem követ titeket. Egy aknaszerű lejárathoz érkeztek. A Doktor bevilágít a csavarozójával.

- Ez egy hosszú folyosó, nagyjából az iránya is jó – mondja.

Az alagúton gyorsabban haladhattok, de a roncsmezőn több a fedezék. merre indultok?

Roncsmező: 2.

Alagút: 15.

 

89

- Ne mozdulj! – kiált rád a Doktor. – Csak nézd, és ne is pislants! Ez egy síró angyal. Kvantumzárban van, ha nézik, nem mozoghat. Viszont, ha hozzád ér, visszaküld a múltba és felemészti az előtted álló jövőt. Időenergián élősködik. Ez a magyarázata az eltűnéseknek. Itt esélyünk sincs ellene, el kell csalnunk innen.

 Miközben elhaladtok mellette, folyamatosan nézitek és felválva-hátranézve rohantok tovább. Dobj fel egy érmét.

Fej: 36.

Írás: 114.

 

90

 - Egészségedre! – mondja a fegyverének csövét rátok szegező katona vigyorogva.

Irány a 104.

 

91

  Kifejezed egyetértésed és sajnálatodat, amiért el kell hagyniuk a hazájukat. A mellettetek ülő fiatalember arca ebben a pillanatban megváltozik:

- Árulók! – sziszegi, azzal rátok szegez valami kis kaliberű kézifegyvert. – Ez egy próba volt, és ti megbuktatok!

 Tüsszentés szerű hangot hallasz, ahogy meghúzza a ravaszt, majd éles fájdalmat érzel a karodban és leküzdhetetlen álmosság tör rád. A tudatod elhomályosul.

Irány a 104.

 

92

 Kihalt folyosón haladtok tovább az erődben, a szonik jelzése szerint egyre közelebb kerülve a sugárzás forrásához. A folyosó végén két őr áll egy nehéz vasajtó előtt. Ebből a távolságból könnyen leszedhetnek titeket, mert közelebb már nincs fedezék.

 Zajt keltetek, hogy eltereljétek a figyelmet, vagy a Doktor pszichikus papírjával próbáltok bejutni, amin a szemlélő azt látja, amit szerinte látnia kellene?

Zajkeltés: 30.

A papírt használjátok:115.

 

93

 Segítenél, de nem akarod magad elkötelezni azzal, hogy pénzt fogadsz el. Köszönettel visszautasítod.

Irány a 33.

 

94

 - Örökre be kell zárnunk! – kiált a Doktor. – Indulás!

 Leugrik az emelvényről és elindul a gyár felé, nyomában te és a város összes lakosa. Az emberek felkapnak mindent, ami a kezük ügyébe kerül és kicsit is alkalmas lehet fegyvernek.

 Ha meglátjátok a szobrot, folyamatosan nézzétek! – kiált oda nekik az idő lord. – Még csak ne is pislogjatok! – teszi hozzá.

 Hosszú sétával juttok el az üzemszerű épületkomplexumig. Itt különböző méretű betonkockákra bomlik szét az, ami a távolból egységes szürke tömegnek látszott. Ezeket csővezetékek, elektromos kábelek és futószalagok hálózata szövi át. Elhagyott, rozsdamarta munkagép mellett haladtok el, ahogy megérkeztek az épületek közé. A távolban két, silószerű torony magasodik az üzemcsarnokok között húzódó út másik végén. Az emberek minden zugba benéznek, miközben egyre beljebb hatoltok az üzem területébe.

  Mikor odaértek a tornyokhoz, csata nyomait találjátok meg és égett foltokat a falakon. A porban sugárfegyver hever, kiürült tárral: valaki megint áldozattá vált, valaki, akit még meg is menthettetek volna.

 Az emberek szétszélednek, amíg valaki felkiált: „Itt Van! Ide mindenki!”

A kőangyal ott áll, támadó mozdulatba fagyva, körülötte állva már jó páran nézik.

Az emberek figyelő tekintetével kísérve a torony alatt található mélységes aknába dobjátok és a silóban tartalékolt szuperbetont mind ráengeditek egy munkás segítségével, aki azelőtt itt dolgozott.

 A megkönnyebbült emberek körülöttetek tolonganak, mindenki kezet akar rázni veletek. A Doktor feléd fordul:

- Nos? Egy újabb kaland?

Inkább haza mennél: 31.

Elfogadod az ajánlatot: 117.

 

95

 A szállítmány már tovább haladt és nektek követnetek kell azt, így mindenképpen közlekedési eszközre van szükségetek. Használhatjátok a Doktor motorját a TARDIS – ból, de te meglátsz egy közeledő autót, talán stoppal feltűnés mentesebben is a bomba nyomába eredhettek, de persze ezt megtehetitek magával az időgéppel is.

TARDIS: 63.

Motor: 81.

Stoppolás: 105.

 

96

Függővasúton utaztok a Hold Korház felé, a nap csak itt-ott vág be a szinte égig érő épületek között, amíg megérkeztek az úti célotokhoz.

 A Boe arca láttán szinte földbe gyökerezik a lábad: a hatalmas tartályban helyet foglaló embermagasságú fej kedvesen rád mosolyog. Üdvözlitek egymást és a Doktor a láthatóan ős öreg lény felé fordul:

- Mit tudsz a városból folyamatosan eltűnő emberekről?

- Érzem őket – válaszol Boe arca. – De nem tisztán, mintha fátyol mögött lennének. Zavarodottak, félnek, de jól vannak.

- Hol keressük őket? Hogyan állíthatjuk le ezt? – kérdezed.

- Azt kell néznetek, amit nem akartok látni. Ott kell megállnotok, ahol futni akartok. – nem igazán érted a választ, de ő nem árul el többet.

 Hová mentek innen?

A rendőrség: 56.

A bár: 101.

A csatornába: 118.

 

97

 Gyanúsnak találjátok az ajánlatot és nem fogadjátok el. A nő megvető mosollyal az ajkain, szó nélkül távozik.

Irány a 4.

 

98

  Nehézkesen botladoztok, roncsra fel, roncsról le. A kezedet itt-ott fájdalmas horzsolások éktelenítik el, a ruhád is kiszakadt.

Mégis inkább a föld alatt mentek: 15.

Mégis könnyebb utat kerestek: 51.

Tovább küzdesz: 103.

 

99

 Egy csapat kártyázó német katona közé léptek ki a TARDIS – ból.

Irány a 104.

 

100

 - ÉN SEGÍT, MEGVÉD! – visít a fegyver nélküli dalek. A lényt fedezéknek használva juttok be a TARDIS – ba, ami ki tudja hogyan és mikor került hozzájuk. Az időgépet seregnyi ordító dalek veszi körül.

- Csak egy megoldás van. – fordul a Doktor a lényhez. – Bele kell nézned az időörvénybe! – a dalek közelebb siklik.

- ÉN MEGTESZ –

Egy csapóajtóhoz siettek, a konzol talapzatához, a dalek feléd fordítja kocsányon lógó egyetlen szemét, majd vissza a feltáruló ragyogás felé. A kicsapódó energia ereje kalapácsként csap le a lényre, ami velőt rázóan sikít fel, miközben a szerteáradó energia megsüti az összes, visítva pörgő és villogó fejlámpákkal agonizáló dalek idegrendszerét. A hajatok égnek áll a statikus elektromosság miatt, miközben mindenfelé szikrák pattognak. A belső tere szemmel láthatóan zsugorodni kezd, ahogy TARDIS energiája a dalek kollektív tudat mezején át megkerüli a bolygót és megöl minden egyes tébolyult lényt.

 Végül minden elcsendesül. A dalek páncélok, megannyi koporsó. A TARDIS nem él többé. Kék fabódéban álltok, ami pontosan akkora belül, mint kívül.

A doktor szomorú mosollyal néz rád:

- Nem minden törté

 Előszó:Ez a történet a Ki vagy doki/ Dctor Who világában játszódik a Pandorica opens után, de a Hideg háború előtt. Főszereplője ebből adódóan a 11. Doktor.

  A Doktor széles mosollyal az arcán, a hűs reggeli levegőből mélyet szippantva lépett ki a TARDIS ajtaján, de öröme azonnal el is illant, ahogy körülpillantott. A csuklóján befelé fordítva hordott órájára nézve megállapította, hogy nem tévedett az időzítéssel: 1898-ban van, de az élettől pezsgő London helyét füstölgő romok foglalták el.  Máris indult volna felderíteni a terepet, ha a körülötte álló katonák rá irányuló szuronyai nem gátolták volna meg ebben. Mielőtt egy szót is szólhatott volna, az egyikük az időlordra ordított:- Hé, te disznó! Láttuk, ahogy megérkeztél! A marslakóknak kémkedsz mi? A Doktor nem értett semmit. Tudomása szerint a marsiak már rég kihaltak. Mutató ujját felemelve szólásra nyitotta a száját, de a lecsapó puskatus meggátolta a kommunikációban: minden elsötétült, ahogy a földre rogyott.

 Villanások. Képek. Rázkódás egy kemény és hideg felületen, majd az éles fény, sikítások és lövések távoli dörgése. A lebegés félelmetes érzése, a halványan derengő rettegés. Zuhanás a csendbe… A férfi rongybabaként zuhant a tároló rekesz aljára, homlokán jókora duzzanat éktelenkedett. A sarokban kuporgó nő rettegve figyelte a jövevényt, két kíváncsian figyelő fiát erővel maga mögött tartva. Amikor a félhomályban végre tudatosult benne, hogy az idegen nem jelent rájuk veszélyt, közelebb húzódott az ébredező férfihoz, aki lassan a csokornyakkendője felé nyúlt, mintha csak álmában tenné.  Az idegen lassan kinyitotta a szemét, a hölgy ezt kihasználva megszólította:- Clair Forthworth vagyok, ezek itt a fiaim: David és Adam.- Hányni fogok – felelt az idegen és ennek megfelelő hangok kíséretében szabadlábra helyezte gyomra tartalmát. Clair fintorogva fordította el a fejét. Van, amit még itt, a világ végén, a halál torkában sem illik. A fiúk egy pillanatra kárörvendően felvihogtak- bele sem gondolva abba, hogy talán az utolsó boldog pillanatuk az életben az, hogy kinevetnek egy hányó embert.- Hol vagyunk? - szólalt meg végül a férfi. - És miért hullámzik minden? Remélem, nem egy hajón vagyunk. Úgy rémlik, utálom a tengert.- Begyűjtöttek minket, egy tripod belsejében vagyunk - szólt dele a beszélgetésbe David, a kisebbik fiú. - semmire sem emlékszik?- Az égvilágon semmire. Még a saját nevemre sem - válaszolta az idegen és megtapogatta a homlokát. Majd a belső zsebébe nyúlt, hátha talál valami zsebkendőt, amivel megtörölheti a száját, de a helyett az ujjai valami hosszú és hengeres tárgyba akadtak. Elővette a nagyméretű tollra emlékeztető tárgyat, melynek látványa az újdonság erejével hatott rá.- Mi az? - tudakolta Adam.- Gőzöm sincs - vont vállat a férfi. - Nem emlékszem arra, hogy valaha is láttam volna ilyesmit.Nézegette, az ujjai között forgatta a tárgyat, de sehogy sem tudta megfejteni ezt a rejtvényt. Egyszer csak megpillantott rajta egy gombot, de amint megnyomta, ijedtében el is dobta a szerkezetet: a „toll” egyik végéből földöntúli hang kíséretében zöldes fény ragyogott fel. Hirtelen fel sem tűnt neki, hogy az addig folyamatos ringás hirtelen leállt, csakúgy, mint a mindent betöltő, ütemes zaj.- Mi a - kezdet bele David, de elharapta a káromkodás végét. Egyfelől mert jó párszor porolták már ki a fenekét miatta, de leginkább azért, mert a nyelvét is elharapta, ahogy egy pillanatra megszűnt a gravitáció - a szállítóeszköz csikorogva összerogyott.  Egy újonnan keletkezett résen keresztül kiszuszakolták magukat a tripod maradványi közül, a háromlábú szerkezet döglött rovarként nyúlt el előttük. Mozgásnak semmi jelét nem látták, a szerkezet irányítói valószínűleg nem voltak olyan szerencsések, mint az utasaik.- Ezt én csináltam? - nézett döbbenten az idegen Clairre.

- Eddig még senki nem tudta legyőzni őket- bólintott a nő és visszaadta az elejtett varázstollat. - Lehet, hogy ön egy feltaláló. Vigyázzon erre a fegyverre, amíg eljuttatjuk a katonasághoz. Addig talán az is eszébe jut, hogy hogyan csinálta.A férfi helyeslően bólintott:

- Vezessen hölgyem. Clair sajnálkozva figyelte a férfi gyötrődő arcát. Nem elég, nem elég, hogy a világuk romokban hever, de ez az ember azt sem tudja, mit veszített el.„De talán jobb is így”- tette hozzá magában. A Tower híd holtan feküdt a Temze vizében, csakúgy, mint London összes többi hídja is. A nő szíve belesajdult a gondolatba, hogy pár napja még itt kocsikázott Sir Kinley- vel, széles karimájú, habfehér kalapja alá rejtve mosolyát, ahogy a vén lord szemérmetlenül csapta neki a szelet. Neki, a kétgyermekes hadiözvegynek! „A vén kéjenc”- mosolyodott el egy pillanatra.Meghúzódtak egy romos ház kapualjában, muszáj volt pihenniük. A férfi a varázstollat forgatta a kezében, majd letette maga mellé a kövezetre.- Lássuk, van-e még itt valami – nézett a nőre, és most alaposabban is átkutatta a zsebeit.

– Csak ez a zsebóra van még nálam – mutatta fel mutatta fel a gazdagon, mégis idegennek ható gravírozással díszített tárgyat, és felpattintotta a fedelét. – És még csak nem is pon…Az órából borostyán ragyogás áradt, ami láthatóan elbűvölte az idegent.- Most már emlékszem- nézett fel a nőre végül, lekattintva az óra fedelét – John Smith a nevem és tanár vagyok a Farringham Fiúiskolában. Vajon hol lehet most Martha? – majd zsebre vágta az időmérőt és úgy viselkedett, mintha nem is lett volna.

- Nem tudom, ki ő, de talán már nem is él– vont vállat Clair– annyian meghaltak a támadásban. - Azok a hatalmas gépek– motyogott a férfi, mint aki álmából ébredt.- Igen, a tripodok. A marslakók hadüzenet nélkül lerohantak minket, és ezek az ő eszközeik. Erre sem emlékszel?

- Nem – felelte Smith– és arra sem, hogy valaha csináltam volna bármilyen fegyvert. Fantasztikus novellákat írtam.

- Hát, üdvözöllek a valóságban – nézett rá Adam keserűn. A távolból kürtök bődültek fel ércesen, rettenetes–ismerős hangon: tripodok közelednek.A távolban egy egész rajnyi harci gép tűnt fel elpusztítva mindent maguk körül, mintha a teljes infrastruktúrát akarnák eltörölni. Persze lehet, hogy csak a gerillák esetleges búvóhelyeit akarták lerombolni.„Az emlékünket is eltörlik”- villant át Smith- en.Jól tudták, hogy a varázstoll nem tud ennyi ellenséget hatástalanítani, menekülniük kellett. Az egyik tripod mintha kiszúrta volna őket, elindult az irányukba, miközben folyamatosan lőtte a környező tereptárgyakat. Lassan, de ellenállhatatlanul az ő irányukba lépdelt, szinte céltudatosan. A menekülők az élükön Smith- szel rohantak a romok között, egészen a kiszáradt Wellclose Square- ig. Vörös fű szegélyezte kanyargó sétányon futottak tovább. A hősugarak zaja egyre közelebbről csattant, és ahogy a férfi hátra pillantott rá kellett jönnie, hogy nincs menekvés. A következő pillanatban elfogyott a talpa alól a talaj.Smith nagyot zuhant a kiszáradt patakmederbe, hátsója sajgó fájdalommal reagált az atrocitásra, a többiek valamivel óvatosabban követték. Ahogy magához tért a sokkból, a férfi felkúszott a meredek partfalon, hogy megtudja, milyen közel van az ellenség. Ekkor látta meg a földön heverő zsebóráját, ami nyitott fedéllel meredt az ég felé. Akkor veszíthette el, amikor hátranézett.

- Az órám- nyögött fel. Clair a vízmosás falán kikémlelő férfire kiáltott:„Smith! Hagyja azt az órát! Megéri mindannyiunk életét?!”John Smith csak a pár méterrel előtte heverő, nyitott zsebórájára tudott figyelni, amiből áradt a fény, ami szinte hívta őt. Valami azt sugallta neki, hogy meg kell szereznie, hogy életfontosságú a számára. A közelgő tripod hősugarai már a közvetlen közelében robbantották ki a göröngyöket a földből, fullasztó porba burkolva a menekülőket. Mindenhol a vörös fű égett vérszaga terjengett. A férfi megigazította a csokornyakkendőjét és a fogai között elmorzsolt Geronimoval nekilendült, miközben a halálosztó gépezet optikai szenzorja felé lendült és rá fókuszált. Még két lépés. Még egy. A férfi csak az időmérőt figyelte, miközben fehér fénycsík húzott el a feje fölött, megperzselve a haját. Egy utolsó erőfeszítéssel előre vetődött és jókora földdarabot markolt fel az órával együtt, ahogy megkaparintotta a szerkezetet amiért mindannyjiuk életét kockáztatta, és azzal a markában csúszott előre még vagy egy métert. Ahogy belenézett az arany ragyogásba, ami az órából áradt, a férfi számára lelassult az idő. A tudás a megvilágosodás erejével ragyogott fel az elméjében.A következő pillanatban teljes erejéből oldalra vetődött, elkerülve egy lövedéket, ami arra a helyre csapódott be, ahol fél másodperce még ő feküdt. Kirántotta a szónikust és egy lökettel megbénította a föléje tornyosuló harci eszközt, ami szinte méltóságteljes tempóban, de fájdalmasan csikorogva rogyott össze.  Hamarosan előmerészkedtek a többiek is, most hogy a közvetlen veszély elmúlt.

- Meghaltál?- bökte meg David.- Igen – vigyorodott el a Doktor.

– Meghaltam és ujjá születtem. A Doktor kacagva tápászkodott fel, leporolva magát, miközben a haja még mindig égett bűzt árasztott. A család leesett állal bámulta, ahogy az egyik lábán ugrálva lefeszegette a cipőjét, amiből aztán diadalmas arckifejezéssel egy kulcsot vett elő. A fényes kis tárgy hirtelen kipattant a kezéből és fémes pendüléssel, arany ragyogással izzóan beleállt a térbe, majd kisvártatva egyre hangosabb nyöszörgés kíséretében egy fülke körvonalai derengtek fel és anyagiasultak tapintható, fizikai valósággá.- Ez az űrhajóm, a TARDIS- azzal berontott az ajtón. – És igen, belül nagyobb. Mindhárman beléptek mögötte, szinte vallásos áhítattal állva meg az ajtó belső oldalán.- Ez az univerzum egy téridő aberráció- nézett rájuk az időlord, miközben a konzol fölött görnyedve ügyködött. – Ezzel nem is lenne baj, de a műszerek szerint a valóságnak majdnem ugyanazon dimenziójában rezeg, mint az általam ismert világ, de az idő az ellenkező irányba folyik. Ha így megy tovább, a két univerzum hamarosan ki fogja oltani egymást.- Egy tanárvilág?- fanyalgott David- Nem tetszene.- Mi? Ja, nem, én valójában egy időlord vagyok, a nevem Doktor. A zsebóra tárolta az amnéziás tudatomat és egy kitalált személyével helyettesítette, amíg az enyém meggyógyult.

- De mi okozhatta a bajt a világok között? –értetlenkedett Adam. –A világ idáig is létezett és nem aludt ki, vagy mi.

- Egy világméretű hisztéria pszichikus energiája a megfelelő pillanatban- felelte a Doktor. Azt már nem tette hozzá, hogy ez csak akkor lehetséges, ha egy morfogenetikus mezőben vannak. A tömeghisztéria előtt ez az univerzum nem létezett, mert az hozta létre. Viszont ha ez fennmarad, mindkettő elpusztul.

- Csak mellékesen: hogy segít nekünk mindez a marslakók elleni harcban, Dr. Smith?- szúrta közbe Clair.- Csak Doktor- fanyalgott az időlord.

- Ahhoz, hogy a probléma megoldódjon, egy erős restaurációs mező generátorra lenne szükségem, de csak egyet ismerek- az idegen nyelt egyet. –a Pandoricát. A Doktor felkattintott egy kapcsolót, előre tolt egy kart és az idő rotor mozgásba lendült. Ahogy kiléptek a kék faajtón, Clair felkiáltott:

- A Stonehenge? Mit keresünk mi a Stonehenge-nél?- csak kapkodta a levegőt, ahogy körülnézett. – Ez. Ez vadonatújnak látszik!- Mert az is- vágta rá az időlord.

– Mindössze tíz éve építették. Ez olyan ingó-bingó, idő-vidő dolog. Csendesen osontak le a poros kőlépcsőzeten, egészen a kihalt a kihalt teremig, ahol egy nagyméretű, kocka alakú tárgy állt: a Pandorica. E mellett egy csillogóan új, fényes páncélzatú cybermen katona strázsált. A doktor lassan odafordult a társasághoz:- Nagyon halkan kell mozognunk. Az a lény most sztázisban van, mondhatni alszik. Igyekezzetek halkan mozogni, mert ha felébred, vissza fogjátok sírni a tripdokat. A Doktor a szónikus csavarhúzót extra halk üzemmódra állította és bekapcsolta:- Most kiterjesztem a TARDIS erőterét a Pandoricára is, hogy magunkkal vihessük. Közben megindítom a kinyitási folyamatot is, mert nem tudom, lesz-e rá időnk, amikor visszatérünk. Amint meghalljátok a kattanást rohanjatok, mint az őrült. A halk kattanás, ami a folyamat megindulását jelezte, itt szinte égzengésként hatott. A felébredő kiborg vaktában tüzet nyitott rájuk, de a lövések egyre közelebb pörkölték meg mögöttük a falat, ahogy a cybermen bekalibrálta magát. Nyaktörő sebességgel rohantak és csapták be maguk mögött a TARDIS ajtaját. Az űrhajó hangosan nyöszörgött. A túlsúly elnehezítette. Bár már vontatta az egész Földet, azt nem kellett átvinnie egy párhuzamos univerzumba is.

- Most mi lesz Smith?- nézett kérdőn a Doktorra Adam.

- Sh! Gondolkodom!- intette le a fiút az időlod, közben úgy nyomkodta a gombokat a konzolon, mintha csak találomra tenné.- És!- kiáltott fel végül, majd egy hirtelen mozdulattal ütközésig feltolt egy kart. Az idő rotor felbőgött, mint egy sosem látott prehisztorikus vadállat, miközben minden rázkódni és himbálózni kezdett körülöttük.- Kapaszkodni!- próbálta meg túlharsogni a zajt a Doktor teljesen feleslegesen, utasai kifehéredett ujjakkal kapaszkodtak mindenbe, ami a kezük ügyébe akadt és elég masszívnak látszott a feladathoz. –ez kemény menet lesz! A TARDIS szinte sikított, ahogy maga után vonszolta az ébredező szerkezetet az időörvényben. Miközben a Pandorica kezdett kinyílni, tű vékony restaurációs sugárnyalábok szabadultak ki belőle, amikben itt-ott különböző színű és méretű TARDIS-ok villantak meg.- Az időpajzs szakadozik!- üvöltött a Doktor, ahogy a kijelzőre bámulva tekergette a stabilizátor tárcsáit. – Azonnal landolnunk kell! A forgó gyomorral kapaszkodó utasok buzgón helyeselek. Mindannyian megkönnyebbülve siettek ki a füstöt okádó időgépből, de a Doktor megpillantott valamit a távolban: egy kék fülkét, előtte önmagát katonák gyűrűjében.A közelben álló Pandorica fénye felragyogott elmosva a színeket, a kontrasztokat. Az időlord még egy utolsó pillantást vetett a családra: egy sosem volt, sosem lesz világ gyermekeire.Vége.