Sokkolónak be kellett látnia, hogy nem nyerhet. A logika azt diktálta, hogy az élete védelmében vonuljon vissza, és gyüjtsön erőt a minden kétséget kizáróan győztes csatához. Nagyon gyorsan kellett neki egy semleges tereptárgy, aminek az alakját felvéve elrejtőzhet, és egy mellékutcában álló kék fabódéra esett a választása. Gyorsan letapogatta és mellé lépve felvette az alakját, bár a művelet másodpercekkel tovább tartott az előre kikalkuláltnál. De még időben felvette az új formát, mert a következő pillanatban egy fiatalember rohant el mellettük, a kezében egy kocka alakú tárggyal és bár az álca felismerte az Örök Szikrát, de jelen állapotában nem kockáztatott. Ha megsemmisül, már semmit nem ér a drága kinccsel. Valami furcsára lett figyelme a belső felépítésében, de az első pillanatban nem tudta értelmezni a dolgot. A statisztikai alegysége szerint az őt ért támadás lehetett a háttérben. Ezt a lehetőséget azonnal elvetette, ahogy felülvizsgálta az áramköreit. A fülke lemásolása indított el benne egy folyamatot, aminek a végkimenetelét sehogy sem tudta kiszámolni. Ez a technológia nem erről a világról való, más logikus válasza nem lehetett ennek a feladványnak. Egész testében megremegett, amikor minden ésszerűséget megtagadó módon a fülkeformájának belső terében egy zsebuniverzum nyílt meg, amiben szobák és folyosók robbantak a létezésbe sorban egymás után. Eddig soha nem érzett vad öröm hullámai robogtak keresztül a tudatán: „Ez a szerkezet képes a temporális őrvénybe materializálódni! Időutazás!!!”- Az isteni képesség, ami minden életforma urává emeli majd szerte a világegyetemben!
A TARDIS érzékelte az őt ért idegen sugárzást, amitől teljesen összezavarodott. Minden alkatrészét átjárta valami tömény, agresszív életerő, ami akarata ellenére megváltoztatta a teljes belső szerkezetét. Görcsös, vonagló erőfeszítések rázták meg az egész lényét, ami robbanásszerű átalakulásban teljesedett ki: a külső burkolata szétnyílt, alkatrészei forrongó tömegként kavarogtak, miközben az egységek között hihetetlen mélységek villantak meg egy pillanatra a belső kozmoszát kompaktan tartó erőtér mögött. A darabkák elcsúsztak és fordultak egymáson, ahogy testté és végtagokká különültek, végül kiemelkedett egy fej is, melynek aranyfényben úszó szemei felragyogtak. Zavartan nézett le vadonat új kezeire, miközben új típusú érzékek impulzusai rohanták meg: a tapintás, a szél a külső burkolatán.
A Doktort akarta. „hol vagy Doktor?!”- villant át a tudatán. Magányosnak és elveszettnek érezte magát, hát kiszaladt a mellékutcából, behemót léptei alatt remegett a törmelékkel fedett úttest.
- Doktor!- üvöltött fel kétségbeesve.
„Ott van még egy!”- hangzottak fel kiáltások mindenfelől. -„Végezzünk azzal is!” Több irányból is tüzet nyitottak rá, de persze meg sem kottyant neki a támadás, ennél jóval többet is kibírt volna a burkolata. Mindazonáltal nem akart még nagyobb feltűnést kelteni: visszasietett oda, ahonnan elindult és akaratát megfeszítve alakot váltott, ami az első alkalomnál jóval könnyebben és gyorsabban is sikerült. Végül régi önmagaként állt a mása mellett, amit addig észre sem vett. Miután meggyőződött arról, hogy nem tükörképet lát, a Gallifrey protokoll szerint megpróbált kapcsolatba lépni vele a szabványos csatornák mindegyikén, de sikertelenül. Közben egy csapatnyi fegyveres jelent meg körülöttük, óvatosan felmérve a terepet.
- Itt van- mutatott az egyikük a másik TARDIS-ra.
- Igen ez egy álca lesz- mutatott a kék ajtón díszelgő szögletes pajzsrajzolatra-, de vesszek meg, ha láttam már ilyen formájút.
- Ne butáskodj már! - oktatta ki egy harmadik. - Ezt a bódét másolta le itt - Bökött a TARDIS Felé a fegyverével. - Talán észre sem vettük volna, ha nem jön ki orvosért kiabálni.
Sokkoló azonnal el akarta pusztítani a nyamvadt húslényeket- és a másik alakváltót is, amiért leleplezte a helyzetét, de ideiglenesen képtelen lett az alakváltásra, mivel a belső átalakulása még nem ért véget. Persze ezt a támadói nem tudhatták, ezért megtartották a megfelelő távolságot egészen addig, amíg meg nem jelent mögöttük egy hatalmas alak.
- Álljatok félre- szólalt meg Optimusz fővezér és előre lépett a két fülkéhez, fegyverének csövét Sokkolóra szegezve. Kibertroni érzékeivel ráismert a szikra sugárzására a másik fülkéből és az eddigi tapasztalatokból okulva úgy tartotta a fegyverét, hogy szükség esetén azt is leszedhesse. Elég volt neki az őrjöngő kólaautomata is, ami nemrég rálőtt azokkal a korrozív anyagot tartalmazó kapszulákkal, amit az emberek annyira szeretnek meginni.
- Testvérem- szólt a TARDIS-hoz. - Ha jó szándékúnak érzed magad, csatlakozz az autobotokhoz. De ha nem vigyázz, mert mi elbánunk az ellenséggel, és arra a sorsra jutsz, mint ez az álca itt- azzal elsütötte a fegyverét.
Sokkoló kétségbeesett próbálkozása végül is sikerrel járt: bár az időben még mindig nem tudott ugrani, egy rövidtávú teleportációval éppen elkerülte az autobot fegyveréből kicsapó halálsugarat, majd átalakulva a fővezér felé vetődött, de karját egy erős, kék kéz ragadta meg és a földre rántotta, miközben Optimus nehéz puskájának tusával jókora csapást mért az álcára. Az egyszemű alakváltó felsikoltott, majd villódzva végleg eltűnt.
- Te nem erről a bolygóról származol- fordult Optimus a TARDIS-hoz, aki humanoid alakban ácsorgott mellette, miközben befutott Űrdongó is. - Ki vagy? Van neved?
- A típusom TARDIS, de mivel talán én vagyok az utolsó a fajtámból, mondhatjuk, hogy ez a nevem - válaszolta az időgép. - Mi történt velem?
- A szikra életet ad a gépeknek. Nem tudom, hogyan hatott rád, hiszen még hozzád hasonlót sem láttam soha, de ha megengeded, elviszlek az orvosunkhoz, hogy megvizsgálhasson.
- De akkor a Doktor nem fog megtalálni engem- vitatkozott Tardis - Hallottál már az időlordokról?
- Van egy régi mesénk egy olyan fajról, ami ismerte az időutazás titkát, de senki sem hitte, hogy valóban léteznek- gondolkodott el Optimus.
- Nem tudom ki volt az, akivel az imént harcoltál, de ellopta a felépítésemet is azzal, hogy lemásolt engem. Lehet, hogy a mesétek máris rémtörténetté alakult, mert akit keresek, a Doktor egy teljesen valóságos időlord. Az időutazás titka pedig én magam vagyok…
- Meglátjuk - válaszolt komoran a fővezér. - Mindenesetre most gyere velünk Tardis. Aztán majd megkeressük a te Doktorodat.
Az autobot fővezér alakot váltott, csakúgy minta a TARDIS és Űrdongó, majd elindultak a támaszpontjuk irányába.
A kék rendőrségi telefonfülke pörögve bukdácsolt Oregon egén. A motor kihagyott, ami minden alkalommal magasságvesztést okozott egészen addig, amíg egészen közel került a földfelszínhez. Kénytelen volt alkot váltani, az alkatrészei még a levegőben átrendeződtek, Sokkoló a lábaiba épített gyorsító rakétákkal tompította a becsapódás erejét majd talpai alól földet fröcskölve futott tovább, a közeli álcavár irányába. Az álca belsejében még folytatódott az új rendszerek felépülése, a másolással megszerzett hatalmas információtömeget szokatlanul sokáig tartott feldolgozni. Az áramkörök tapogatózó kúszónövények módjára keresték a kapcsolódási pontokat.
Az álcavárba érve a padlóra rogyott és a szeme aranyló fényben ragyogott fel, ahogy a belső világa végül rányílt a harmónia szemére, a robbanásában megfagyott szupernóvára, ami miden TARDIS energiáját biztosította.
Racsni elmélyülten vizsgálta a jövevényt, aki bár robot alakban állt előtte, a külső burkolata fára emlékeztette.
- Nagyon érdekes- hümmögött. –Te már eleve éltél egy bizonyos fokig, de a szikra a gépi részeidet is élővé tette. Így aztán valamiféle hibriddé váltál. Mi a helyzet az eddigi képességeiddel?
- A belső felépítésem változatlannak tűnik, csak a külső borításom és a meghajtó rendszerem módosult nagyobb mértékben- megmozgatta az ujjait. –Furcsa érzés, de nagyon kellemes. Olyan. Szabad…
- Őrök vigyázzák a helyet ahol megtaláltunk téged, de egyelőre semmi jele a barátodnak- lépett oda hozzá Optimus. –Tudnunk kell, mekkora veszélyt jelent Sokkoló most, hogy lemásolt téged.
- Mivel a biológiai részeimet valószínűleg nem tudta teljesen leutánozni, bizonyára nem képes az időutazásra. Viszont az időlord technológia többé-kevésbé kompatibilis, ezért hadseregeket képes a testében elrejteni, az energiaforrása gyakorlatilag kimeríthetetlen, és mint láttuk a teleportálási képességemet is megszerezte magának.
A Doktor elbűvölve vizsgálgatta a roncsot, ami egykor egy gépi életforma volt. Bár a halál ténye mindig elszomorította, ugyanakkor egy valóban élő és érző autonóm gép koncepciója teljesen lenyűgözte őt. A szónikus csavarhúzó zümmögve siklott el az alkatrészek fölött.
- A kibernetikus test nem bomlik le, de az életerő elhagyta. Ha az energiaellátás helyreállna, akár újra élhetne is- mondta magának. Már annyira megszokta, hogy mindig van mellette valaki, hogy rákapott ezekre a fennhangon előadott monológokra. –Ha ezt csinálnám- bekapcsolta a szonikot, ami által a fémes alkatrészek újra összekapcsolódtak, olyan gyorsan és gördülékenyen, ami még a Doktort is meglepte.
A hatalmas gép üvöltve ült fel, a szájából zöldes, olajszerű anyagot fröcskölve miközben mázsás karjait maga elé kapta:
- NE ÖLJ MEG! –Aztán hirtelen feleszmélve nézett szét, mint aki egy rémálomból ébredt és meglátta maga mellett az apró teremtményt. –Te voltál. TE mentettél meg, húslény! Megatron nagyúr megjutalmaz, ha elviszlek neki!
Felkapta a dühösen tiltakozó emberkét, majd alakot váltva magába zárta azt. Egy rendőrautó hagyta el szirénázva a helyszínt.
Sokkolót nem várta fogadóbizottság egyedül volt az álcavárban. Talán már csak ő volt egyedül életben a társai közül. Bár az átalakulás már teljesen befejeződött, valami hiányzott. Bizonyos részei nem akartak működni, pedig a felépítésük alapján minden adott volt hozzá. Mintha csak makett változatai lennének az eredeti szerkezetnek. Bárhogy is próbálkozott, az időugrás sehogy sem sikerült. Mintha a képesség meg lett volna, de a használatához szükséges driverek nem. Talán az eredeti szerkezet szétbontásával rá tudna jönni a titokra, de az már nyilván az autobotok kezére került.
„A logika azt diktálja, hogy a céljaim eléréséhez meg kell szereznem azt az időgépet”- futott át az áramkörein.
A távolból ismerős zümmögés érte el az audio érzékelőit: még egy túlélő a fajtájából. Barikád közeledett.
A TARDIS magában őrlődött. Egyfelől az idegen energia által okozott változásokat próbálta feldolgozni, másfelől a Doktor miatti aggodalom rágta. A Bárka egyik sarkába bújva menekült el az őt megrohanó érzetek elől. A legjobban mégis a nemrég kezdődött, de egyre erősödő agresszív késztetések zavarták. Képzetek, amik nagyon felkavarták, és a pusztítás iránti lassan olthatatlanná váló vágy.
„Ölj. Meg kell halniuk. Minden pusztuljon”- cikáztak a gondolatok az elméjében. Némán megrázta a fejét, mintha így lerázhatná magáról ezeket a gondolatokat.
Optimus aggódott a jövevényért, aki az árnyékba burkolódzva gubbasztott a terem egy távolabbi részén Űrdongó felügyelete alatt, aki a tisztes távolságot megtartva figyelte őt.
- Nagyon figyelnünk kell rá- szólt Racsnihoz, miközben fejével Tardis felé intett. –Készen kell állnunk minden lehetséges kimenetelre.
- Nem tudom, miért kockáztatunk- vetette közbe Acélfej-, kegyetlenül hangzik, del el kellene pusztítanunk.
- Nem tehetünk ilyet testvérem- intette le a fővezér. –Felelősek vagyunk azért, ami vele történt. Meg kell találnunk azt a Doktort, és minél hamarabb.
Az időlord hiába próbálkozott a szónikussal, a fogva tartója meg sem rezdült a hatására.
- Feleslegesen próbálkozol! –utasította rendre Barikád a megszeppent Doktort. –Hasznos voltál, de attól még összemorzsollak, ha sokáig csiklandozol a pálcikáddal, te húslény! „Úgy látszik, a szónikus technológia nem hat azokra a gépekre, akik még életben vannak”- tűnődött el. –„Nagyon érdekes.”
Erdőségen haladtak keresztül, egészen egy fémből készült épületkomplexum bejáratáig. Amint behajtott a több emelet magas kapun, az autó újra robottá alakult kilökve magából az utasát, aki végigcsúszott a fényes acélpadlón.
- Miért szennyezted be a támaszpontunkat ezzel a féreggel?- csattant fel a hatalmas, lila gépszörny, miközben megcélozta az ágyúban végződő bal karjával.
- Valahogy életre keltett a nála lévő eszközzel-válaszolt Barikád. –A rabszolgánkként sokat tehetne az álcák diadaláért.
- A döntésed ésszerű volt-reagált Sokkoló. –És éppen jól is jött. Figyelj rám húslény!- szólította meg és átalakult TARDIS formává- Javíts meg, és szabadon távozhatsz!
A Doktor szája tátva maradt, erre végképp nem számított és nagyon remélte, a másolás nem jár együtt az eredeti példány pusztulásával. Minél hamarabb vissza akart jutni oda, ahol az űrhajót hagyta, amikor felfedező útra indult.
A géplény belülről a megtévesztésig hasonló volt az ő TARDIS-ához, de minden émelyítő lila fényben úszott. A vezérlő konzol is a helyén állt, de sem a gombokra és kallantyúkra, sem a szónikusra nem reagált.
- Hiába másoltad le a szerkezetet, a működéshez az élő mátrixára is szükség lenne!- kiáltotta a Doktor.
- Értem a problémát-dübörgött az időlord körül Sokkoló hangja. –Akkor megszerezzük azt a dobozt.
A következő pillanatban az egész belső tér megremegett. Ahogy az időlord az ajtóhoz rohant és szélesre tárta azt, csak csupasz, lila fém tárult a szeme elé. Csapdába esett. A doktor a meta-TARDIS belseje felé fordult. A szónikus technológia ugyan nem hat rá, de nem ez volt az egyetlen fegyvere. Ott volt még az esze is!
„Ha hozzáférhetnék a kaméleon áramkörhöz”- morfondírozott-„és át tudnám kötni egy… Ez az! A TARDIS mátrixa!”
Tardis lelkében dübörögtek a szavak: „Ölj, ölj, ölj, ölj! Ölj, ölj, ölj, ölj!”
- Segítsetek!- szólalt meg végül. –Kárt fogok tenni valakiben. Nem akarom, de fogalmam sincs, meddig bírom még megállni.
Acélfej és Űrdongó két oldalról erősen tartva kisérték a szerencsétlen, meghasonlott lényt, aki fejét időnként megrázva, tétován lépkedett. A mikor meglátta a páncélozott rekesz kitárt ajtaját, egyszerre tombolni és vergődni kezdett, de olyan erővel, hogy a két autobot csak teljes erőbedobással volt képes betuszkolni rajta.
Amint bezárták, Tardis velőtrázóan kezdett el ordítani, öklével verte a falakat, majd TARDIS formában, tiszta erejéből pörögve repült nekik egyikről a másikra pattanva, végül a levegőben átalakulva, a zuhanás adta lendület erejét is felhasználva vágott a padlóba, ami nagyot reccsenve szakadt át. Az őrülettől tombolva hajlítgatta félre a lemezeket, ahogy végre kiszabadította magát.
„Megölni! Elpusztítani! ÁáááááááááááááááááááááÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!”
Közben a négy autobot már messze járt, úton a város felé, ahol nemrég még csata zajlott. Kicsi volt az esély a sikerre, de nem volt más lehetőségük arra, hogy segítsenek Tardis-on.
- Rám kellett volna hallgatnotok- morogta Acélfej. –Kár hogy nem az álcák találták meg, most nem lenne semmi probléma.
Dongó erre csak gúnyos tutulással reagált.
Tardis körül a világ rezegni, imbolyogni látszott, ahogy botladozó léptekkel haladt a kihalt űrhajó gyomrában.
„Nem maradhatok itt”- tisztult fel az elméje egy percre, amikor eszébe jutott a szeretett Doktora. –„Még ha meg is találom, könnyen kárt tehetek benne. Nincs. Nincs segítség, az alakváltók életereje már beépült.” TARDIS formába váltva vizsgálta át a rendszereit ködös, zaklatott gondolatok között vergődve. A Doktor ott állt a vezérlő konzol mellett és kedvesen rámosolygott. „Nem, ez csak illúzió”- eszmélt homályosan. Az idő rotor vadul pumpálni, pörögni kezdett miközben mozdulatlanul állt, a Doktor zokogva borult a konzoljára és ő érezte a forró könnyek sós visszhangjait, miközben az időlord, az ő imádott Doktorának bőre a hátán felrepedt és onnan hatalmas, fekete tüskék emelkedtek ki, majd a halott bőrből nyálkásan, vinnyogva bújt ki egyhatalmas, torz rovarként.
- A te hibád!- gurgulázta a csápos borzalom. – Mindenről te tehetsz, te SZÖRNYETEG!!!
Az illúzió semmivé foszlott, de Tardis közben úgy érezte, belülről szakad szét. Az idő rotor hengere lüktetve remegett, miközben repedések pókhálója kezdte behálózni. Örökre el akart tűnni. Elrejtőzni önmaga elől is.
Sokkoló TARDIS formából visszaváltva érkezett meg a mellékutcához, de csalódnia kellett: a kék fülkét nem találta sehol. Bosszúsan szólt az utasához.
- Nincs itt. Találd ki, hogyan oldható meg így is az időutazási képesség aktiválása, vagy összemorzsollak.
- Azt hiszem, közben rájöttem a probléma okára- felelte a Doktor az álca mélyéről, miközben egyszerre örült a TARDIS eltűnésének és aggódott is miatta. –A mátrixot nem tudtad lemásolni, de szükség van rá, hogy utazhass az időben. Ha a tudatodat megosztanád ezzel a tárolóval is, idővel képessé válhatsz, meg tanulhatsz az időörvénybe materializálódni.
A géplény ellenőrizte az információt és úgy ítélte meg, az állítás helytálló, ezért haladéktalanul hozzákezdett a tudata megosztásához.
Az autobotok megérkezésükkor azonnal megtámadták a hatalmas álcát. Tüzet nyitottak rá, de az meg sem rezdült, mintha csak aludt volna. A következő pillanatban TARDIS-szá alakult, az ajtaja kinyílt és egy ember lépett ki rajta, miközben épp a belső zsebébe csúsztatott be valamit.
- Ez a lény legalább olyan buta, mint amennyire okosnak hiszi magát- vont vállat a Doktor, már meg sem lepődve az újabb óriásrobot látványán. –Amikor megosztotta a tudatát a hajóm másolatának mátrixával, rögtön a kezembe is került a fémes grabanca. Két fél ugyanis sosem lehet egyenlő egy teljes egésszel. Tudnotok kell, hogy ez csak ideiglenes megoldás, és ha magához tér, nagy baj lesz. Ő… Ugye ti a jófiúk vagytok?- Jutott az időlord eszébe ez a cseppet sem elhanyagolható kérdés.
- Ne aggódj- hajolt le hozzá Optimus fővezér.
–Te vagy az, akit Doktornak hívnak?- Csatlakozott Racsni.
- Akkor ugye nálatok van a TARDIS-om?!- vigyorodott el a Doktor. –Hol van? Nem esett baja? Mondd, hogy nem esett baja!
- Segítened kell, a barátod nagy bajban van-vette át a szót a fővezér. –El kellett őt zárnunk, mert az Örök Szikra, a mi életünknek a forrása megzavarta.
Mielőtt az időlord egy szót is szólhatott volna a meta TARDIS ajtaja becsapódott, majd villódzva eltűnt, de csak egy pillanatra: a következő pillanatban újra materializálódni kezdett.
Tardis kétségbeesett erőfeszítéssel az időörvénybe lőtte magát, de itt sem lelt békére: hamarosan a másolata is megjelent a közelében. Őrült düh szállta meg. Robot formájúra alakult, azután rátámadt Sokkolóra: megragadta és minden erejével szorítani kezdte a sajátjánál jóval gyengébb burkolatú álcát, egészen addig, amíg az sikítva össze nem roppant. A sokkoló által generált zsebuniverzum először galaktikus méretűre robbanva szétszórta annak részeit az idő teljes hosszában, és egy pillanattal később semmivé zsugorodott. A lökéshullám Tardis-t is elérte, aki fülkeformába való alakulással védekezett, miközben kivetődött az időörvényből, egyenesen a Doktor elé, miközben négy alakváltó szegezte rá a fegyverét.
- Segíts- nyöszörögte Tardis. –Doktor.
A Doktor és a TARDIS-a szinte egyek voltak. Átérezte a zavarodottságát és a dühét is, csakúgy, mint az idegen energia jelenlétét. Tudta, mit kell tennie.
- Lődd szét a kezem- suttogta oda az időlord Optimusnak.
-A haláloddal nem segítesz időúr- ellenkezett az autobot. –Ne kérj tőlem ilyet.
- Nem fogok meghalni, ne félj. Csak bízz bennem- azzal magasra emelte a jobb kezét, erősen összeszorítva a szemeit. –Lőj!!!
Lövés dörrent és a Doktor kezének jó része egyszerűen eltűnt Optimus fegyverének sugárnyalábjától.
-Ááááúúúú!- kiáltotta még mindig összeszorított fogai ellenére a Doktor. –Már megint! El is felejtettem, hogy ez mennyire fáj!- kiabálta a bal hóna alá rejtve azt, ami a karjából megmaradt.
Az időlord körül aranyszínű, ragyogó gáz kezdett áramlani, ahogy megkezdődött a regeneráció. Minden erejével koncentrált, hogy az energiát a TARDIS felé irányítsa, és csak annyi maradjon, amennyi a gyógyulásához szükséges. Végül ott állt a bámuló géplények között csodálva vadonat új kezét, amit égett ruhafoszlányok vettek körül. Mögötte az időgép némán várakozott.
- Tardis? –szólította meg acélfej, de a fülke nem válaszolt.
- A regenerációs energiám kiszorította az idegent- paskolta meg a Doktor a kékre mázolt fát –, minden újra a régi! Igaz, Szexi?- tette hozzá suttogva.
Tardis elmosolyodott magában: a Doktornak sem kell mindent tudnia.
Vége
